Utazás

Hatalmas járvány pusztíthat Észak-Koreában, de pontos járvány adatokat nem hajlandóak megosztani

Bélbetegséget okozó járvány tört ki Észak-Koreában, a fertőzöttek száma azonban nem ismert.

Észak-Korea eltitkolja az adatokat

A Koreai Központi Hírügynökség (KCNA) beszámolója szerint az ország délnyugati részén fekvő Hedzsu városban „akut bélfertőzéses járvány” tört ki. A hírügynökség arról nem adott hírt, hogy a körülbelül 300 ezer fős településen hányan fertőződtek meg – közölte az AP hírügynökség nyomán az MTI csütörtökön.

Észak-Korea hadsereg járvány diktatúra Kim Dzsongun nép koreai bélfertőzés kolera járványadatok koronavírus konfliktus

Forrás: Getty Images

Akár kolera is lehet a pusztító járvány

A betegséget nem nevezték meg konkrétan, az AP szerint a „bélfertőzés” tífuszra, vérhasra vagy kolerára utalhat. Az ezeket a betegségeket terjesztő kórokozók javarészt fertőzött víz vagy étel elfogyasztásával, esetleg fertőzött ember ürülékével történő érintkezés során terjednek.

Az amerikai hírügynökség hozzátette, hogy Észak-Koreában nem ritkák az ilyen betegségek, az országban ugyanis nemcsak a vízkezelő létesítményekből van hiány, de a belföldi egészségügyi rendszer is nehézségekkel küzd.

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

A KCNA közölte, hogy Kim Dzsongun, az ország vezetője, a „családi tartalékokból” gyógyszereket adományozott a betegséggel küzdőknek.

Észak-Korea Kim Dzsongun diktatúra járvány kolera bélfertőzés betegség konfliktus koreai

Forrás: Getty Images

Észak-Korea a múlt hónapban jelentette be, hogy azonosították az első koronavírus-fertőzöttet az országban. A KCNA csak lázként utal a megbetegedésre, az országnak ugyanis nem áll rendelkezésére megfelelő mennyiségű koronavírus-teszt.

Phenjannak nemcsak az ENSZ, de az Egyesült Államok, Dél-Korea és Kína is külön felajánlotta segítségét a vakcinabeszerzéshez, az ajánlatokra azonban nem érkezett válasz.

Mivel a majomhimlős esetek száma folyamatosan emelkedik - az elmúlt két hónapban világszerte mintegy 1600 megerősített esetet regisztráltak -, a tudósok bizonyos okokból új nevet keresnek a vírusnak.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Utazás
Sztárok
A színésznő a minap Szaúd-Arábiában járt az idei Red Sea International Film Festival nyitóestjén, ahol egy olyan fekete estélyit viselt, hogy még az állunk is leesett tőle.
Sztárok
Úgy tűnik, Kamilla királyné már rég nem csupán a háttérből figyeli a királyi udvar működését: ő az, aki sokszor irányít, és olyan feltételeket szab, amelyeket olykor a személyzet is ledermedve...
Lifestyle
Christmas
Sokan már műfenyőt választanak karácsonyra az élő helyett, azonban egy dologról el szoktak feledkezni.
Lifestyle
Cikkünkben összegyűjtöttünk minden hasznos információt a cumi elhagyásról, hogy a búcsú pillanata ne könnyekkel teli legyen, hanem a kicsik fejlődésük egyfajta lépcsőjeként, büszkén tekinthessenek...