Lifestyle

3 kihagyhatatlan program Budapesttől Siófokig: lazulj a Plázson, vagy épp bulizz a családdal a Gyerekszigeten!

Már dübörög a nyár és változatos programokkal várják a szórakozni- és kikapcsolódni vágyókat a fővárosban és országszerte. Mutatunk 3 szuper programot, amit nem érdemes kihagyni!

Hétvégén vízre száll a Plázs és zakatol a Szerelemvonat Siófokon

Június 11-én először indul útjára a Baharttal közös Plázs Boat Party, egy felejthetetlen buli a Balaton közepén, míg a „szárazföldön" jön az idén első Rakonczai Piano est, a nagyszínpadon pedig Demjén játszik ezen a hétvégén a Plázson. A több ezreket megmozgató nyitóhétvége után újabb siker bulikra számíthatunk ezen a hétvégén a Plázson, ami a szezon első Rakonczai Piano estjével indul az Arénában június 10-én. Pénteken tehát zongora, slágerek és tánc hajnalig Rakonczai Imre dallamaira. Másnap a nagyszínpadon egy élő legendát köszönthetünk, Demjén Ferencet, aki örökbecsű dalait hozza el a Balaton fővárosába. A Kossuth-díjas énekes-dalszerző több évtizedes karrierje során olyan slágereket jegyzett, mint a Szerelemvonat, a Honfoglalás vagy éppen a Fújom a dalt, de a sort szinte bármeddig lehetne folytatni, Demjén Ferenc koncertjein garantált az együtt éneklés.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A koncert után az On The Low csapata mutatkozik be az Arénában. A trap és new wave rap kollektíva Budapesten már rendre megtölti a klubokat, most pedig itt az ideje, hogy Siófokon is megismerjék őket. A hajnal négyig tartó On The Low pres. On The Beach 2. buliban slowgod, pachee, khaze, ercsé, grasa, ekhoe, kolg8eight, kisé, figura, ibbigang és dj gozth váltják majd egymást. Június 11-én indul az első Plázs Boat Party is, hamisíthatatlan "Plázs élmény" a Balaton közepén. Idén a Plázs és a Bahart együttműködésének köszönhetően öt alkalommal bont vitorlát a Plázs exkluzív bulihajója, ahol a magyar tenger vízén ringatózva élhetjük át a nyár egyik legjobb buliélményét.

Első alkalommal a Be Massive csapata érkezik a fedélzetre, fellép Metha, Dubecticut és Lenny Lenoks is. A hajó a Siófoki hajóállomásról indul, jegyek pedig csak limitált számban, elővételben érhetők el, így érdemes időben lecsapni rájuk. Miután a hajó ismét horgonyt vet, a Plázs Clubban folytatódik a hajnalig tartó after party.

Még több programért lapozz!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.
Sztárok
Van egy olyan királyi családtag, aki nem hagyja, hogy a trónörökös nagyképű legyen és elszálljon magától.
Lifestyle
Szeptemberben három csillagjegy életébe visszatérhet valami a múltból, amit már lezártnak hittek. Érzelmes időszak várhat rájuk.
Sztárok
Miller Dávid nem fog teljesen visszavonulni, ám az tény és való, hogy a mentális állapota miatt most egy időre háttérbe vonul és kevesebb tévés szereplést fog vállalni.
Lifestyle
A Bikához egy beszélgetés során olyan információ juthat el, amely átértékelteti vele a jelenlegi helyzetet. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Lifestyle
A divat története évszázadokon át a lassú, jól elkülöníthető korszakokról szólt. A 60-as évek miniruháit a 70-es évek hippi esztétikája, a 80-as évek túlzásai után pedig a 90-es évek letisztult...