Lifestyle

3 kihagyhatatlan program Budapesttől Siófokig: lazulj a Plázson, vagy épp bulizz a családdal a Gyerekszigeten!

Nyisd a nyarat a Szent György-hegyen!

Idén ötödik alkalommal várja a sétálva borozókat a Szent György-hegy: június 11-én közel 20 helyszínen lehet majd ismerkedni a heggyel, a helyi borokkal és vendéglátókkal. A házigazdák zenével, finom falatokkal készülnek, de lesz túra és játék is. Olyan pincék is kinyitnak ilyenkor, amiket egyébként nehezebb felkeresni. Egy biztos: érdemes már pénteken érkezni – a boros, verses estre és kis létszámú kóstolókra –, és szombaton is időben elindulni, hogy legyen időnk mindent felfedezni!

Szombaton már délután 1-kor elkezdődik az esemény: megéri egész napra jönni, kiélvezni a piknik hangulatot, nekivágni a hegynek. „Szeretnénk, hogy a vendégek mozgásban legyenek, bejárják a környéket, minél több helyen kóstoljanak. Idén túrákat is szervezünk: a turnusok a Lengyel-kápolnától indulnak és oda térnek vissza, séta közben a hegy geológiájával, történelmével ismerkedhetnek a résztvevők. A naplemente után a csillagos égben lehet elveszni, a helyszínek éjjel 1-ig tartanak nyitva” – mondja Budavári Dóra főszervező.

Pénteken, a nulladik napon több borászat készül kis létszámú kóstolóval, a Nyári Pince kuriózumokat sorakoztat fel, a Borbolt a völgyben vinotéka verses estet tart. Szombaton közel 20 helyszín nyit ki, mindenhol lesznek borok és harapnivaló, sok helyen élőzene is.

Az időpont nem véletlen: pár nappal a rendezvény után telihold lesz, így remélhetőleg már szombat éjjel tiszta, csillagos égben, és a Balatonban tükröződő holdban gyönyörködhetünk. „Ez egy hegyi barangolás, kicsi és nagy borászatok is részt vesznek benne – teljesen egyedi, hogy ki mivel készül. Az időzítésben úgy gondolkodtunk, hogy legyen ez egy szezonnyitó esemény, vezessen át a tavaszból a nyárba” – mondja Szászi Endre, aki pincészetével a kezdettől részt vesz az eseményben. A diófa alatt egész nap szól majd a zene, Hangácsi Márton koncertje előtt és után Mil & Robyk dj szettje adja majd a hangulatot.

Délutáni chillezésre, társasozásra, családi programhoz is tökéletes a Zöldülő terasz domboldala, Boldizsár Vivien és Tamás helye, ahol saját boraik mellé kültéri vetélkedőkkel is készülnek. Egész nap szól majd a zene a Killer Pince csodás hangulatú, sárga kis pincéjében, ahol a borok mellé borkekszeket is lehet majd kóstolni. A Kiss Pincénél Magyar Bori és Ralph Eimann zenéjére megy le a nap.

Több olyan helyszín is lesz, ami máskor nem, vagy nem rendszeresen látogatható. Ilyen Budavári Dóra pop-up vinotékája, a Borbolt a völgyben: napközben el lehet heveredni a diófa alatt, délután Magyar Bori és Ralph Eimann duója zenél. A kápolna alatt a Boksay Pincészet panorámás teraszán bort és borpárlatokat is kínálnak.

Hasznos információk az utazással kapcsolatban: autóval a kijelölt parkolókban lehet parkolni a hegy alján, vonattal a Nemesgulács-Kisapáti megállónál kell leszállni, a Gilvesy B-üzemben a vasútállomás mellett át lehet venni a jegyet, innen 20-25 perc séta a rendezvény. Biciklivel is érdemes jönni, emellett a rendezvényen lesznek szerződéses taxik, ezekről a honlapon lehet tájékozódni.

Az eseményre limitált számú jegy kapható, mert a szervezők azt szeretnék, hogy a jelenlévők és a vendéglátók is kényelmesen élvezhessék ezt az estét, a hegyet, a borokat, a találkozást.

Ismét a gyerekek veszik birtokba a Szigetet! – ilyen programokkal vár a Generali Gyerek Sziget a második hétvégén

Ezen a hétvégén ismét kitárul a mesék és csodák birodalma a Hajógyári-szigeten, ahol ingyenes programok garmadájával várja a családokat a Generali Gyerek Sziget. Június 11-12-én fellép a Kaláka, az Apacuka, a Kolompos és a Mintapinty, a gyerekek cirkuszi mutatványokat tanulhatnak a Rippel fivérektől, hangszerekkel ismerkedhetnek meg és egy kalandos túrán is részt vehetnek.

Ezen a hétvégén a Generali Gyerek Sziget is vizes vb lázban ég majd: a 19. FINA Világbajnokság szurkolói pontja ezen és a következő hétvégén üdítő programokkal vár kicsiket és nagyobbakat a fenntarthatóság jegyében. A gyerekek kézműves foglalkozások, játszóház, zero waste totó és egyéb szemléletformáló játékok segítségével tanulhatnak az újrahasznosítás és a környezetvédelem fontosságáról.

Szintén a természethez kerülhetnek közelebb a lurkók a Gyerek Paradicsom programjaival, ahol minden nap 11 és 15 órakor felfedező túra is indul. A kalandos túrák során megismerhetik a Hajógyári-sziget élővilágát: meghallgathatják a madarak hangját, megfigyelhetik a földben lakó élőlényeket és bagoly köpetet kereshetnek. A Gyerek Paradicsomban növényültetést is tanulhatnak, a kis palántákat pedig hazavíve gondozhatják a csemeték.

Az Erdőtüzes kalandpályán a bátrak az ügyességüket és a kreativitásukat tehetik próbára, aki pedig elég kitartó, átveheti jól megérdemelt erdőőri oklevelét is. Aki inkább muzsikálna, a HangolÓra programnak köszönhetően többféle hangszert is kipróbálhat, mint az elektromos dob, a digitális zongora vagy az elektromos gitár. A Ganz és MOM Rádióklub sátrában a nagyobb gyerekek saját titkos nyelvet sajátíthatnak el: megtanulhatnak Morse jelekkel kommunikálni és elmerülhetnek a rádióamatőr kommunikáció rejtelmeiben is. Akiket a cirkusz világa varázsol el, azok a Karamella Cirkuszvilágban számtalan bohócságot, zsonglőr trükköt kipróbálhatnak, a Rippel fivérek előadásában pedig nemcsak ámulhatnak az artistamutatványokon, de biztonságban ki is próbálhatják milyen élmény fejjel lefelé lógva pörögni egy kötélen vagy a levegőben bukfencezni.

A Nagyszínpadon ezen a hétvégén a Kaláka, az Apacuka, a Kolompos és a Mintyapinty táncoltatják meg az apró talpakat, míg Trillamanó és Pivarotti karmester úr ezúttal vasárnap várja a gyerekeket zenés társasjátékával. A Generali Gyerek Sziget emellett számtalan izgalmat rejt még: a kicsik kézműveskedhetnek, játszóházazhatnak, különféle sportokat próbálhatnak ki, lesznek kint társasjátékok, Cserkésztábor és állatsimogató is. A több tucat kaland a Gyereksziget weboldalán érhető el.

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.