Lifestyle

Lánykérés a temetésen: féltérdre ereszkedett szerelme előtt a gyászszertartást vezető pap

A gyászolók megrökönyödtek

A már említett pap tettét csak "súlyosbítja", hogy a nő, akinek megkérte a kezét, éppen az elhunyt lánya volt. A férfi tehát nem csupán a temetési szertartás rituáléját szentségtelenítette meg, de annak az embernek az emlékét is besározta megdöbbentő tettével, akinek a méltó elbúcsúztatására vállalkozott. Érdekesség, hogy a menyasszony szemmel láthatóan "jól fogadta" a pap váratlan magánakcióját, hiszen kisvártatva könnyekben tört ki, a gyászolók azonban megrökönyödtek az események láttán. Az egyik szemfüles jelenlévőnek még arra is maradt ideje, hogy előkapja a mobiltelefonját, és videóra rögzítse a botrányos pillanatokat.

Az eset abszurditását csak fokozza, hogy a pap a lánykérés alatt is ugyanazt a mikrofont tartotta a kezében, melybe a szertartás alatt beszélt. Azt azonban technikai problémákból kifolyólag szinte senki sem hallotta, hogy a férfi pontosan milyen szavak kíséretében kerített sort a romantikus mozzanatra - azt azonban, hogy nem a megfelelő alkalmat választotta az eseményhez, egyetlen jelenlévő sem vonta kétségbe.

Sőt, az internet népét is alaposan kiakasztotta a rendhagyó történet. A legtöbb felhasználó azt írta, hogy a férfi voltaképpen meggyalázta szerelme édesapjának emlékét e bizarr tettel. Olyan is akadt, aki úgy vélte, az újdonsült menyasszony mindig a temetésre fog majd asszociálni, ha visszaemlékszik majd a lánykérésre.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

A két nő között a múltban mindig megértés és szeretet honolt, ám a nagy esemény óriási próbatétel elé állította a kapcsolatukat.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Immár kétségtelen, hogy Szoboszlai Dominik igazi világsztárrá vált, aki a nemzeti csapat sajtótájékoztatóján szokatlanul kemény, nyílt és határozott üzenettel intette intő útra a hazai...
Sztárok
Gőzerővel zakatol a Celeb vagyok, ments ki innen! legújabb évada, ahol a szélsőséges körülmények már most kihozzák a feszültséget a szereplőkből: Valkusz Milán láthatóan nehezen viseli a kiképzést.
Home&Design
A kamra sokáig az egyik legvágyottabb helyiség volt egy házban, de a modern otthonokban már nem feltétlenül csak a plusz tárolóhely a lényeg. Egy újra felfedezett, rendkívül praktikus helyiség kezd...
Lifestyle
Egy új telefon ára önmagában is sokat elárul arról, mennyire számít luxuscikknek egy készülék, de még beszédesebb, ha azt nézzük meg, hány napot kell érte dolgozni. Egy friss számítás most azt...
Lifestyle
A párodat imádod, jól működik az intimitás, a mindennapok azonban valóságos verbális háborúkkal telnek? Nos, a jelek szerint a gond, lehet, hogy a csillagokban keresendő.
Sztárok
Greta Scacchi a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik legkülönlegesebb szépségű európai filmsztárja volt, aki nemcsak külsejével, hanem tehetségével és merész szerepválasztásaival is maradandó nyomot...