Utazás

Nem szívesen látott vendégek a magyarok Horvátországban, Orbán Viktor elejtett félmondata miatt

Magyarország és Horvátország történelmi köteléke

Horvátországot Szent László serege hódította meg 1091-ben, a magyar uralmat pedig Könyves Kálmán szilárdította meg, és terjesztette ki a dalmát városok elfoglalásával, majd 1102-ben horvát királlyá koronáztatta magát. Ettől kezdve perszonálunió jött létre a két ország között, hiszen közös uralkodója lett Magyarországnak és Horvátországnak. A két állam azonban nem egyesült, így a tengerparti területek Horvátország részei maradtak.

A mai Horvátország tengerparti területei közül – a Trianon előtti időkben – magyar fennhatóság alá, de helyi irányítással kizárólag Fiume város és kerülete tartozott, amely Mária Terézia idején, 1779-ben került a Magyar Királyság ellenőrzése alá – de nem tulajdonába. A dualista állam legjelentősebb kikötője volt, amely onnan is ismert, hogy itt született Kádár János. A Magyarország többi területével sehol nem érintkező város úgynevezett corpus separatum, azaz „elkülönített test” volt a magyar fennhatóság ideje alatt, amely különleges, félautonóm jogi és politikai státuszt kapott. Mai hasonlattal élve ugyanolyan, mint Kalinyigrád, Oroszország Litvánia és Lengyelország közé szorult külterülete.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az első világháború befejezése után, 1918. október 27-én Fiume/Rijeka az új délszláv állam, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság részévé vált, miközben az olaszok is folyamatosan igényt tartottak rá.

Ungváry Krisztián történész szerint nehezen értelmezhető, hogyan értette a magyar miniszterelnök azt, hogy valakik „elvették” Magyarországtól a horvát tengert és kikötőit. A szakember az Euronewsnak elmondta: nagy területet vesztett Magyarország Trianonban, a horvát tengerparton élő emberek azonban nem akartak Magyarországhoz tartozni, hisz eleve kevés magyar volt köztük. Ilyen értelemben ez a tengerpart sosem volt a „miénk”, ahogy például Székelyudvarhely az volt. Ráadásul ilyen alapon akár Bécset is a magunkénak mondhatnánk – mondta Ungváry Krisztián, aki saját Facebook-oldalán is szentelt egy bejegyzést az esetnek.

Még nincs vége, lapozz!

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Lehet, hogy eddig csak a tekintetükből próbáltad kiolvasni, mire gondolnak — de a tudomány szerint a szemöldök még többet árul el.
Lifestyle
Olyan felismerés éri a Skorpiót, ami felszabadító hatással lesz rá. Napi horoszkóp.
Sztárok
Katalin hercegné mindig is ismert volt kifinomult humoráról, de a karácsonyi ajándékozás során sikerült jócskán meglepnie férje testvérét, Harry herceget.
Lifestyle
Mindannyian szeretnénk, hogy értékeljenek, szeressenek, és valódi, kölcsönös kapcsolatok vegyenek körül bennünket — ám nem mindenki közeledik tiszta szándékkal.
Lifestyle
Az élelmiszerüzletek többsége december 24-én, illetve december 31-én is nyitva tart majd. Azonnal mutatjuk a pontos részleteket.
Fashion&Beauty
A ragyogó, egészséges bőr nemcsak önbizalmat ad, hanem árulkodik arról is, hogyan bánunk saját testünkkel.