Sztárok

Bereczki Zoltán Szinetár Dórával való kapcsolatáról: Mostanában kezdünk közelíteni

Három napra megszöktek a világ elől

Bereczkit és Szinetárt ráadásul közös kislányuk, az immár tinédzserré cseperedett Zora Veronika is összeköti, de a 46 esztendős művész nemrégiben másodszor is apuka lett: tavaly világra jött Bata Évával közös kislánya Flóra, aki immáron kilenc hónapos - kész nővé talán még nem cseperedett, de ahhoz már elég idős, hogy szülei magukkal vigyék egy-egy röpke vakációra. Nemrégiben épp ez történt: Bereczkiék úgy határoztak, három napra eltűnnek a nagyvilág kíváncsi szeme elől. Noszvajon pihenték ki a közelmúlt fáradalmait, méghozzá egy "többgenerációs kirándulás" keretében, ugyanis nemcsak kislányuk tartott velük, de saját szüleik is csatlakoztak hozzájuk.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

"A családdal sikerült három napra <<megszöknünk>>. Flóra nagyszülei is velünk tartottak, így napközben kicsit kettesben is kikapcsolódhattunk a feleségemmel. Estére persze mindig vele voltunk, hiszen még korai volna, hogy egyedül aludjon. Ez volt az első ilyen nagyobb pihenésünk a kislányunk születése óta, leszámítva egy színdarabot, amikor Évivel néhány órára a nagymamára bíztuk Flórát. Ő még nagyon kicsi, kölcsönösen ragaszkodunk egymáshoz, ezért arról egyelőre szó sem lehet, hogy akár napokra másra bízzuk. De ez a hétvége minden szempontból tökéletesen sikerült: a nagyszülők is unokázhattak, és nekünk is volt lehetőségünk egymásra koncentrálni" - idézte Bereczki a Metropolnak adott nyilatkozatát a Bors.

"Babaszállóban már voltunk Flórával, azt nagyon élvezte, és biztosan megismételjük, illetve a Balatonra is szeretnénk elmenni idén nyáron. Viszont a nagy, több hetes utazásokhoz ő még kicsi, így az egyelőre várat magára. Most is, miután hazaértünk, felismerte a szobában a képeket, látszott, hogy fontos neki a biztonságos, otthoni környezet, mi pedig arra törekszünk, hogy fenntartsuk számára ezt a harmóniát" - tette hozzá a 46 esztendős színművész, aki szemlátomást élvezi, hogy újra átélheti az apaszerepből fakadó örömöket.

Az Instagramon két olyan bikinis képet osztott meg Horváth Éva, amik elkészülése között két évtized telt el.

Leadfotó: Facebook/Pályázatfigyelő

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Taylor Dayne a nyolcvanas évek végén egyetlen slágerrel hódította meg a világot, azóta pedig közel négy évtized telt el, és nemcsak az élete, hanem a megjelenése is rengeteget változott.
Sztárok
Ramón Novarro nők millióinak bálványa volt a némafilmek aranykorában, miközben magánéletének legféltettebb titkát évtizedeken át rejtegette a nyilvánosság elől, élete pedig végül felfoghatatlan...
Lifestyle
A joghurt évek óta ott van az egészséges ételek toplistáján: reggelire, tízóraira, edzés után vagy akár esti nassolnivalóként is sokan rendszeresen kanalazzák. Éppen ezért meglepő lehet, hogy egy...
Sztárok
Charles Spencer új, Dianáról szóló könyve alaposan felkavarta az állóvizet a királyi családban, és a hírek szerint Vilmos herceg türelme is elfogyott nagybátyjával szemben.
Sztárok
Barbara Payton előtt egykor egész Hollywood térdre borult, ám a gyönyörű színésznő mesébe illő felemelkedését olyan gyors és tragikus zuhanás követte, amelyhez foghatót még az álomgyár történetében...
Sztárok
Danielle Campbell még tinédzserként lopta be magát a Disney nézőinek szívébe, azóta azonban több mint másfél évtized telt el, és a bájos gyereksztárból mára gyönyörű felnőtt nő lett.