Halálos betegséggel küzd a 40 éves műsorvezető: már búcsúlevelét is megírta, a közösségi oldalán köszönt el rajongóitól

„Az üzenet, amit soha nem akartam megírni”

Öt évvel ezelőtt az orvosok azt mondták a tévésnek, hogy mindössze 7 százalék esélye van arra, hogy öt év múlva is életben lesz – nos, Deborah nem hagyta magát, és a baljós előrejelzések ellenére még mindig életben van, most azonban úgy érzi, közel a vég. „Az üzenet, amit soha nem akartam megírni. Mindent megpróbáltunk és kipróbáltunk, de a testem egyszerűen nem bírja tovább. Az aktív gondozásomnak vége, jelenleg a saját otthonomban hospice ellátásban részesülök, ahol a hihetetlen családom a nap minden percében körbe vesz engem. A hangsúly jelenleg azon van, hogy enyhítsük a fájdalmaimat, amennyire csak lehet, és a lehető legtöbb időt tudjam a szeretteim körében tölteni. Senki sem tudja, mennyi időm van még hátra, de már képtelen vagyok lábra állni, végig alszom a napokat, a dolgok pedig, amiket eddig természetesnek vettem és magától értetődőnek, már nem mennek. A világ összes innovatív rákgyógyszere, valamint a varázslatos új áttörés ellenére sem működik tovább a testem” – fogalmazott közösségi oldalán Deborah, aki hozzátette, hogy az elmúlt öt év borzalmasan nehéz volt számára, azt azonban sosem gondolta volna, hogy egyszer végleg búcsúzni kényszerül majd, azonban a szeretet erejében továbbra is hisz és bízik, úgy gondolja ez az egyetlen, utolsó remény a számára.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Carys Zeta Douglas is egy azon sztárcsemeték közül, akik örökölték szüleik remek génjeit.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...