Sztárok

Hullámvölgy az egész élete: most éppen megint nagyon mélyen van a Jóbarátok sztárja – Fotó

Rögös életút jutott a Jóbarátok című kultsorozat sztárjának, Matthew Perrynek. Karaktere, Chandler Bing élete a szériában idilli módon ért véget, az őt alakító színész sorsa azonban nem alakult olyan fényesen.

Elhanyagolja magát

Matthew Perry a kilencvenes és kétezres évek ikonikus sikerszériájával, a Jóbarátokkal robbant be a köztudatba, ahol a szellemes, ám kissé szerencsétlen Chandler Binget formálta meg. A sorozat tíz évig futott, ez alatt Perry sztárstátuszba emelkedett, aminek hatására megjárta a mennyet és a poklot is. Többször volt elvonókúrán (állítása szerint pár év teljesen ki is esett neki a drogfüggősége miatt, nem nagyon emlékszik semmire, ami a sorozat harmadik és hatodik évada között zajlott), és súlyproblémákkal is küzdött, ennek ellenére ebben az időszakban a szereplők közül neki futott a legjobban a szekere: szerepelt például a Bérgyilkos a szomszédom-filmekben Bruce Willisszel, és a Bolond szél fúj című vígjátékban Salma Hayekkel.

Ahogy azonban vége lett a Jóbarátoknak, nem annyira találta meg a helyét Hollywoodban. Elkerülték a zajos sikerek, akár filmben, tévében vagy színházban próbálkozott. Legtöbbször csak a kinézete miatt került a figyelem középpontjába: még mindig vannak problémái a súlyával, és a folyamatos fogyás-hízás, a korábbi függőségek, vagy csak az idő vasfoga eléggé megrágcsálták a külsejét. A Jóbarátok: Újra együtt című különkiadással aztán óriási esélyt kapott a sorstól, hogy ismét felragyogjon a csillaga. Újra a figyelem középpontjába került, de a rajongók leginkább csak azt vették észre, mennyire le van épülve és hogy a kollégáival ellentétben alig szólalt meg a különkiadásban.

Egy évvel ezelőtt az utolsó reménysugár is kihunyt, hogy esetleg rendeződik az ötvenes színész élete, amikor fiatal menyasszonyával felbontották az eljegyzésüket. A hirado.hu most arról számolt be, hogy a napokban újra lencsevégre kapták a lesifotósok a magányos sztárt Los Angeles, és nem nyújtott éppen szívderítő látványt. Sajnos a kinézete köszönőviszonyban sem volt az egykori Jóbarátok laza, jóképű sorozatbeli karakterével. Bő, szürke pólót, melegítőnadrágot és egy fűző nélküli edzőcipőt viselt, ráadásul fésületlen, kócos haja és erősen borostás arca volt.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Perry az utóbbi időben azért tűnt el a világ szeme elől, mert a Friends, Lovers And The Big Terrible Thing című, idén megjelenő életrajzi könyvén dolgozott, amelyben intim részleteket is elárul a magánéletéről. Ennek kapcsán úgy nyilatkozott, hogy sokszor volt a csúcson, de volt olyan időszak is az életében, amikor a poklok poklát élte át. „Annyi mindent írtak rólam az elmúlt időszakban. Azt hiszem, most már tényleg itt volt az ideje, hogy halljanak rólam” – mondta a könyv beharangozásakor.

Meg Ryant a kilencvenes években zárta a szívébe a közönség, ekkoriban sorozatban a legsikeresebb romantikus komédiákban szerepelt. Karrierje pár éve kissé megrekedt, de most eljött az ideje a nagy visszatérésnek. A 60 éves színésznő David Duchovny oldalán tűnik majd fel legújabb filmjében, amit rendezőként is jegyez.

Leadfotó: David M. Benett/Dave Benett/Getty Images

Oldalak

Sztárok
Home&Design
A kanapé az egyik legdrágább és legmeghatározóbb bútordarab az otthonban, ezért nem árt kétszer is meggondolni a választást. Miközben sokan még mindig a megszokott formák között keresgélnek, a...
Sztárok
Rose McGowan a Sikoly című kulthorrornak köszönhetően vált népszerűvé, később pedig a Bűbájos boszorkák színésznőjeként hódított; kíváncsi vagy arra, mennyit változott 52 éves korára?
Lifestyle
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a...
Fashion&Beauty
Nyáron nincs is jobb egy olyan gardróbnál, amelyben minden darab könnyedén kombinálható mindennel. A kapszulagardrób éppen ezért lett az egyik legnagyobb divatszó az elmúlt években: kevesebb...
Utazás
Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.
Lifestyle
Váratlan fordulatok vagy spontán helyzetek mozdíthatják ki a Rákokat a megszokott biztonságból.