Sztárok

Lefújták az esküvőt: szakított a Jóbarátok sztárja és évtizedekkel fiatalabb menyasszonya

Mégsem házasodik ötven felett a Jóbarátok sztárja. Eddig is sokan aggódtak érte, barátnője azonban reménysugárnak tűnt, aki ki tudja őt húzni a gödörből. Most ennek is vége, és félő, hogy a színésznek így már nem lesz megálló a lejtőn.

Vége a szerelemnek, meghiúsult az esküvő

Az utóbbi időszakban egészen úgy tűnt, hogy szakmailag és magánéleti szempontból is rendeződik végre az 51 éves Matthew Perry élete. A színész a kilencvenes és kétezres évek ikonikus sikerszériájával, a Jóbarátokkal robbant be a köztudatba, ahol a szellemes, ám kissé szerencsétlen Chandler Binget formálta meg. A sorozat tíz évig futott, ez alatt Perry sztárstátuszba emelkedett, aminek hatására megjárta a mennyet és a poklot is. Többször volt elvonókúrán (állítása szerint pár év teljesen ki is esett neki a drogfüggősége miatt, nem nagyon emlékszik semmire, ami a sorozat harmadik és hatodik évada között zajlott), és súlyproblémákkal is küzdött, ennek ellenére ebben az időszakban a szereplők közül neki futott a legjobban a szekere: szerepelt például a Bérgyilkos a szomszédom-filmekben Bruce Willisszel, és a Bolond szél fúj című vígjátékban Salma Hayekkel.

Ahogy azonban vége lett a Jóbarátoknak, nem annyira találta meg a helyét Hollywoodban. Elkerülték a zajos sikerek, akár filmben, tévében vagy színházban próbálkozott. Legtöbbször csak a kinézete miatt került a figyelem középpontjába: még mindig vannak problémái a súlyával, és a folyamatos fogyás-hízás, a korábbi függőségek, vagy csak az idő vasfoga eléggé megrágcsálták a külsejét.

A Jóbarátok: Újra együtt című különkiadással óriási esélyt kapott a sorstól, hogy ismét felragyogjon a csillaga. Újra a figyelem középpontjába került, de a rajongók leginkább csak azt vették észre, mennyire le van épülve és hogy kollégáival ellentétben alig szólalt meg a különkiadásban. És ha ez még nem volna elég, most kiderült, hogy a magánéletében sincs minden rendben.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Lapozd fel a galériánkat!

Egy válás soha nem egyszerű, főleg ha a világ két leghíresebb emberéről van szó. Lassan öt éve tart a pereskedés Hollywood egykori álompárja között, és nagyon úgy tűnik, hogy Brad Pitt és Angelina Jolie most már sosem köt tűzszünetet.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
Van az a ruhadarab, amit néhány éve még régimódinak gondoltunk, most pedig hirtelen minden divatos nő szekrényében ott szeretnénk látni. Egy régi, különleges záródással készült kabátfazon most új...
Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...
Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...
Fashion&Beauty
Idén ősszel nem kell automatikusan a barna, a bézs és a bordó után nyúlni, ha igazán divatos összeállítást szeretnél. A szezon legizgalmasabb színkombinációi ugyanis sokkal merészebbek és...
Lifestyle
Kevés utálatosabb házimunka létezik a sütőtakarításnál. A vasárnapi sült szaftja fröccsen, a sajt kifolyik, a süteményből cseppent tészta pedig másodpercek alatt ég rá a méregdrága készülék belső...
Sztárok
Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha nézhette közömbösen a walesi hercegi pár újabb sikerét.