Hitted volna? – erre a 3 dologra is használják a téglát - egyik sem fal

Tégla a Műcsarnokban – de nagyon másképp, mint ahogy gondolnánk

Bár a tégla története egyidős a civilizációéval és az agyag is a művészettörténet nélkülözhetetlen eleme, mégsem ez a robosztus alapanyag jut elsőre eszünkbe, ha múzeumba készülünk. Márpedig most mégis lesz alkalmunk találkozni ezzel a hagyományos, mégis folyamatosan fejlődő építőanyaggal, nem is akárhol! A Műcsarnokban április 9-én nyílt a hazai kortárs design és formatervezés legfontosabb fóruma, a II. Ipar- és Tervezőművészeti Nemzeti Szalon. A kiállításon pedig a Wienerberger tégláinak meghatározó szerep jut. A tárlaton bemutatandó tárgyak posztamenseit ugyanis Porotherm téglából építik meg a kiállítás rendezői. Az 5 440 darab tégla egymás mellé rakva 1 360 métert tesz ki, ami a Műcsarnok – Állatkert – Széchenyi fürdő – Vajdahunyad vára sétát jelentené, míg egymásra rakva szinte pontosan négyszer olyan magas lenne, mint az Eiffel-torony. A téglák összefelülete pedig nagyjából 408 m2, ami körülbelül egy labdarúgópálya tizenhatosának felel meg. A kiállításon idén több mint 300 kiállító vesz részt, bemutatva a jelenkori magyar iparművészet legfontosabb újdonságait és eredményeit.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Most Te is csatlakozhatsz az országos állateledel-gyűjtő akcióhoz! Nehéz sorsú, menhelyre került kutyák, macskák életét teheted jobbá egy kis bevásárlással, ami számukra viszont igazán nagy segítség.

Leadfotó: Pexels / Andre Moura

Oldalak

Lifestyle
Az orchidea gondozása sokaknak okoz fejtörést, ezért az interneten újra és újra felbukkannak bizonyos praktikák: az egyik legismertebb módszer a jégkockás trükk, amelyről évek óta megoszlanak a...
Egészség
Természetesen az a jó, ha kiegyensúlyozottan étkezünk, és ha a hús is benne van az étrendünkben.
Lifestyle
A gazdagsághoz tényleg rengeteg tehetség kell, vagy egy jó adag szerencse is?
Lifestyle
A legtöbb gyerek imádja a slime-ot, azaz a nyúlós-nyálas "műtaknyot", amit kedvükre húzhatnak, gyúrhatnak és püfölhetnek. Igen ám, csak mi a helyzet akkor, ha a nagy munkában véletlenül a gyerek...
Lifestyle
Akinek van egy kis bátorsága, az otthon is belekezdhet a vajkészítésbe.
Sztárok
Aggódtak a nézők, hogy nemszerű műsorok tűnhetnek el a közmédiában, de rengeteget meg is mentenek.