Sztárok

Anyaszült meztelenül pózolt a dzsungel közepén a magyar zenész barátnője - Fotó

A Csillag születik korábbi felfedezettje, Varga Viktor mindig is átlagon felüli exhibicionizmusáról volt híres. A 34 esztendős magyar zenész ezúttal sem hazudtolta meg önmagát: ezúttal egzotikus dzsungeltúrán vett részt, ahol aktuális barátnője is ledobta a textilt.

Mindig tudja, hogy kavarja fel maga körül az állóvizet

Varga Viktor, a 34 esztendős magyar énekes még 13 évvel ezelőtt, a 2009-es Csillag születikben hívta fel magára a figyelmet. Az akkor még csupán szárnyait bontogató, húszas évei elején járó zenészpalánta nem szerepelt túl fényesen az RTL Klub tehetségkutatójában, hiszen mindössze a középdöntőig jutott, majd kiesett, ám ennek dacára hamar sikerült karriert építenie magának a hazai szórakoztatóiparban. 2010-ben már megjelenhetett első önálló videoklipje, de az elkövetkezendő években is egymás után születtek Varga Viktor vadonatúj dalai, miközben tovább folytatta egyre egzotikusabb kalandozását a kereskedelmi televíziózás világában. 2013-ban akkori partnerével, Cynthia Dictatorral az Édes élet című reality-ben is felbukkant, majd versenyzőként lépett fel a Sztárban sztár című showműsorban, ahol több rangos nemzetközi előadó dalait tolmácsolta, és végül a negyedik helyen végzett.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Varga Viktor azonban sokszor nem feltétlenül művészi teljesítményével, hanem átlagon felüli exhibicionizmusával és polgárpukkasztó attitűdjével keltett figyelmet. Tevékenységét sokszor övezték rosszalló tekintetek, szóval igazi megosztó személyiség: egyesek tehetséges zenei előadónak, mások pedig feltűnésvágytól hajtott botránycelebnek tartják. Annyi azonban bizonyos, hogy a 34 éves híresség remekül ért ahhoz, hogyan kavarja fel maga körül az állóvizet. Ezúttal is ezt tette.

Lapozz tovább a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Ismét felrobbantotta a közösségi médiát a 42 éves realitysztár. Khloé Kardashian legújabb Instagram-fotói láttán a rajongók megint azt találgatják: vajon egy jó sminkről vagy újabb szépészeti...
Sztárok
A kilencvenes évek egyik legszeretettebb kultfilmje, az Átkozott boszorkák (Practical Magic) végre megkapja a várva várt folytatását. Ráadásul nem is akárhogyan: Sandra Bullock és Nicole Kidman ismét...
Lifestyle
Egy ártatlannak tűnő kérdés ma egészen mély gondolatokat indíthat el a Bikábam. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Sztárok
Sophia Loren mindig is rajongott az olasz konyháért, és a legenda szerint a jó tészta nála nem luxus, hanem a kiegyensúlyozott élet egyik legnagyobb öröme.
Lifestyle
Amikor az őszi kánikulát lassan felváltja a hűvösebb időjárás, sokan hajlamosak elkenődni, és a napsütést gyászolni. Pedig az ősz nem a nyár vége, hanem egy teljesen új, utánozhatatlan életérzés...
Egészség
A betegség nem gyógyítható, de a felismerés ideje meghatározza, mennyi ideig maradhat meg a beteg önállósága, kapcsolatai és életminősége.