Nők millióinak életét keseríti meg ez a betegség, amit sokan összekevernek a rákkal: talán neked is van, csak nem tudsz róla

A mióma lehet borsónyi vagy annál is kisebb, de megnőhet ökölnyire vagy akár csecsemőfejnyire is. Megjelenhet egyetlen göbként, ám a diagnózis felállításának időpontjában már sok kisebb-nagyobb elváltozás is jelen lehet.

Komoly komplikációkat okozhat

A mióma (vagy pontosabban leiomióma) a méh falát felépítő simaizomzatból kiinduló jóindulatú daganat, melyből – eddigi ismereteink szerint – hosszabb fennállás esetén sem alakul ki rákbetegség. A mióma diagnózisával való szembesülés pillanatában talán felmerül az érintettekben, miért éppen ők tartoznak azon kevesek közé, akiket ez a betegség sújt. Pedig a mióma egyáltalán nem számít ritkaságnak, és „mindennapinak” tekinthető abból a szempontól is, hogy a nők jelentős része nem vagy alig rendelkezik megbízható, hiteles információkkal erről a betegségről. Ráadásul sokan nincsenek is tudatában betegségüknek, hiszen a miómák az esetek igen nagy hányadában semmilyen tünetet nem okoznak, vagy csak olyan enyhe, nem jellegzetes tünetekkel (például az átlagosnál bőségesebb menstruációs vérzéssel, időnként átmeneti alhasi fájdalommal) járnak, melyet az érintettek a női lét „természetes” velejárójának könyvelnek el vagy más betegség jelének tulajdonítanak. Pedig a miómával foglalkozni kell, hiszen akár meddőséget vagy terhességi komplikációkat is okozhat, és a menopauza után is az élet számos területén megkeserítheti a nők életét.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

nő has

Sokan azt hiszik például, hogy a miómák mindig erős menstruációs vérzéssel és fájdalommal járnak, amiből logikusan következik számukra az a következtetés, hogy e tünetek hiányában kizárt, hogy a panaszok mögött egy vagy több, kisebb vagy nagyobb miómagöb jelenléte állna. Pedig a helyzet ennél jóval összetettebb. A megszokottnál bőségesebb vagy szabálytalanná váló menstruációs vérzés, illetve a spontán fennálló vagy intim együttlét közben vagy a menstruációs napokon jelentkező fájdalom mellett előfordulhat puffadás és teltségérzés, gyakori vizelési inger, székrekedés, valamint – fiatalabb korban – teherbe esési nehézségek, meddőség és terhességi szövődmények is. A mióma kezeléséhez hozott döntéshez mindenképpen szükséges kikérni szakorvos tanácsát, aki az összes rendelkezésre álló vizsgálati lelet és információ birtokában javasol rendszeres kontrollvizsgálatokat magában foglaló várakozó álláspontot és utánkövetést vagy kezelést, hiszen a terápiás terv felállításakor az aktuális tüneteken kívül számos tényezőt figyelembe kell venni. Ezen kívül fontos szempontként esnek latba a családalapítási elképzelések is.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Home&Design
A megfelelő színválasztás szó szerint átformálhatja a tereket – a lakberendezők szerint bizonyos árnyalatokkal még a legapróbb helyiségek is nagyobbnak és hívogatóbbnak tűnhetnek.
Lifestyle
Egy illat, ami egyszerre megnyugtatja a lelked és felfrissíti a tested, és még a bőröd is hálás lesz érte? Bizony, van ilyen, ez nem más, mint a citromfűolaj. Nyugtat, felfrissít, regenerál és ápol,...
Lifestyle
Összességében a pizza újramelegítése valóban kényes feladat, de egy kis odafigyeléssel és a megfelelő technikával meglepően jó eredmény érhető el – ha tehát legközelebb a hűtőben lapul néhány szelet...
Sztárok
Január 26-án 21:20-tól elindul a TV2 vadonatúj, saját fejlesztésű reality-je, Eskü, megváltozom! - Aurelio, címmel. A formátum hamarosan látható epizódjaiban a bajai fenegyerek, Aurelio Onorato...
Sztárok
Egy gyerekbútor érkezett a Kincsvadászokba, ami az 1900-as évek elejéről származik, viszont volt egy jellegzetes szaga is.
Sztárok
Aranyos pillanatot lehetett kiszúrni Katalin hercegné és legidősebb gyermeke, György herceg között, melynek köszönhetően kiderült, hogyan szólítja édesanyját az ifjú trónörökös.