Lifestyle

Sosem látott méretű programsorozattal ünneplik Petőfi Sándor 200. születésnapját

Petőfik találkozója, „életre kelt” költő, 3D kiállítás, okos padok, emléktúrák és ételkülönlegességek – sosem látott méretű programsorozattal ünneplik Petőfi Sándor 200. születésnapját. Bács-Kiskun megyébe nem csak annak érdemes ellátogatnia a következő hetekben, hónapokban, aki Petőfi-rajongó: a legkisebbek és a felnőttek is szórakozva tanulhatnak a magyar történelem egyik legfontosabb alakjáról.

Összegyűlnek a költőfejedelem rokonai

2023. január 1-jén ünnepeljük Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját. A költő, színész, forradalmár, nemzeti hős, a hazafias érzelmek és a nemzeti identitás példaértékű őrzője, akinek munkássága ma is meghatározó az egész Kárpát-medencében. A bicentenárium tiszteletére az Országgyűlés Petőfi Sándor-emlékévvé nyilvánította a 2022-es és 2023-as esztendőt. Ebben Bács-Kiskun megyében kiemelt figyelmet kapnak a költő születéséhez kapcsolódó események, rendezvények, fejlesztések.

Rendhagyó irodalmi estekkel, konferenciákkal, kiállításokkal és emléktúrákkal is várják az érdeklődőket. Szabadszálláson például összegyűlnek Petőfi Sándor rokonai, leszármazottjai. Eddig összesen két Petőfi rokonok országos találkozót tartottak, egyet Kecskeméten, egyet pedig Kiskunfélegyházán. Mivel Petőfi családja két évtizedig Szabadszálláson élt ez a település is nagyon sok szálon kötődik Petőfi Sándorhoz, sőt egy Petőfi-relikviát is őriznek itt.

Virtuális megjelenítés kontra 200 év

A Petőfi-kultusz ápolását erősíti majd egy online információs és tudásközpont létrehozása is. A költő emlékhelyeinek és a látnivalók virtuális megjelenítése QR-kód segítségével történik, hiszen hiába a 200 év a kulturális élményekre a 21. században is gondolni kell. Kiskőrös főterén egy látványos, időszakosan megtekinthető szabadtéri kiállítás is létrejön, melyben egyedi kialakítású, látványos tablókon kerülnek bemutatásra Petőfi Sándor életének legfontosabb állomásai. Kiskőrös új főtere, a nagyméretű zöld felületekkel, kiválóan alkalmas a 3 dimenziós elemeket, négyzet alapú hasábokból kialakított kiállítás megrendezésére. Nem csak látványos lesz, hanem hasznos is, hiszen séta vagy üldögélés közben minden információ ott lesz előttünk a költő óriásról.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ezrek indulnak újra Petőfi Sándor nyomában

Petőfi költészetében jelent meg először a családi líra, a házastársi szerelem ábrázolása, tájköltészetében az Alföld. Műveiben a nép nyelvén szólt. A „Petőfi nyomában” című tematikus túrákat a Kiskunsági Nemzeti Parkban rendezik meg. Célja, hogy a természet szeretetén és a Petőfi-kultusz ápolásán keresztül a szülőföldhöz való kötődést is megerősítse. A Kiskunság az elmúlt 200 évben teljesen átalakult, nagyobb részt elvesztette természetes élőhelyeit, karakterét, de most úgy láthatjuk, hogy Petőfi Sándor költészetében is megjelent.

A szerteágazó Petőfi-kultuszt több településen tematikus turisztikai nevezetességek ápolják, így a költő életének fontos állomásain, például Kiskunfélegyházán, Kiskőrösön, Dunavecsén és Szalkszentmártonon emlékházak és múzeumok őrzik hagyatékát, szobrok dicsőítik a költőt és munkásságát. Az emlékév kapcsán itt is számtalan program várja majd az érdeklődőket.

Fotó: Koczka Máté

Lapozz, cikkünk nem ért véget!

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.
Lifestyle
Kevéssé köztudott, de Fásy Ádám karrierje a vendéglátóiparban indult, ahol a ranglétra legalsó fokától a vezérigazgatói posztig jutott, szenvedélyét pedig a mai napig saját receptoldalán éli meg.
Sztárok
Molnár Attila, azaz DESH lett az Európai Unió legsikeresebb helyi előadója egy friss zeneipari jelentés szerint, miközben a magyar slágerlistákat egyedülálló módon uralja, és már a Puskás Arénás...
Sztárok
Bár a brit sajtó elleni pereskedések és a dollármilliós luxuskiadások jelentős vagyont emésztenek fel, Harry herceg és Meghan Markle a sajtóperek, ingatlanok és vállalkozások hálójában továbbra is...