Lifestyle

Újabb örökös tagokkal bővül a Halhatatlanok Társulata – Ők az idei jelöltek

2022-ben is négy-négy kategóriában kaphatják meg az egyik legrangosabb közönségdíját az arra érdemes előadóművészek. Az új tagok cipőtalp-lenyomatát a budapesti Nagymező utca Operettszínház előtti részén, a Halhatatlanok sétányán helyezik el.

Bővül a Halhatatlanok Társulata

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A Halhatatlanok Társulatát az egykori Stúdió című televíziós kulturális hetilap alkotói hozták létre 1996-ban. Az elmúlt évekhez hasonlóan 2022-ben is az ATV nézői dönthetik el, hogy a szakmai kuratórium által választott jelöltek közül mely művészek méltóak a Halhatatlanok Társulata díjra. Örökös tagok lehetnek, akikről a közönség úgy vélekedik, hogy tehetségükkel, a nemes célok melletti kiállásukkal sokat tettek a kultúráért, a művészetért és a társadalomért – írja az atv.hu.

A hagyományokhoz híven, a neves művészekből és közéleti személyiségekből álló kuratórium idén is négy kategóriában jelölt ki négy-négy művészt. Rájuk április 4-től két hónapon keresztül szavazhatnak a tévénézők, valamint idén először a csatorna Facebook-oldalán is lehet voksolni. A szavazatok alapján végül kategóriánként két-két művésszel bővül a Halhatatlanok Társulata. Ők lesznek a legújabb Örökös Tagok, akiknek a lábnyomát majd az idők végezetéig őrzi a Nagymező utca, a „pesti Broadway”.

Az idei jelöltek névsora:

Színész:

  • Alföldi Róbert
  • Blaskó Péter
  • Dunai Tamás
  • Máté Gábor

Színésznő:

  • Pásztor Erzsi
  • Szegedi Erika
  • Tordai Teri
  • Vándor Éva

Táncművész:

  • Bozsik Yvette
  • Lukács András
  • Mihályi Gábor
  • Szőnyi Nóra

Operaénekes:

  • Kolonits Klára
  • Rácz István
  • Szűcs Márta
  • Wiedemann Bernadett

John Malkovich a főszereplője annak a Robert Rodriguez által rendezett filmnek, aminek csak a 22. században lesz a premierje. Vajon a jövő közönsége tudni fogja majd, kik ők?

Fotók: atv.hu; leadfotó: MTVA Fotó: Zih Zsolt; MTI Fotó: Kovács Attila

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A Szűznél anyagi kérdések vagy hosszabb távú tervek kerülhetnek előtérbe.
Sztárok
Tara Reid hihetetlen átalakuláson ment keresztül az elmúlt években, de nem pozitív értelemben: az Amerikai pite 50 éves sztárja csak árnyéka egykori önmagának, szinte már felismerhetetlen fiatalkori...
Lifestyle
A Skorpió hajlamos lehet túl sok jelentést tulajdonítani egy apró jelnek.
Fashion&Beauty
A kagylófülbevalók tökéletes trendnek számítanak, ha a következő nyári vakációdon valami játékos, mégis elegáns kiegészítőre vágysz. Egy kicsit nosztalgikusak, egy kicsit bohémek, ugyanakkor...
Sztárok
A legtöbb F1 rajongónak a futam izgalmai miatt volt emlékezetes az idei Monacói Nagydíj, sokan a vendégek és a divat miatt kísérték figyelemmel a versenyhétvégét.
Utazás
A nyári utazások idején a legtöbben a pihenésre koncentrálnak, pedig egy idegen helyen a biztonságra is érdemes figyelni. Egy meglepően egyszerű trükk most az internetet hódítja meg.