2 éve nincs velünk - 74 éves korában hunyt el a Jászai Mari-díjas színésznő: utolsó éveiben demenciában szenvedett

Halálhíre megrázta az egész országot

Kovács Zsuzsa teljesítményét 1980-ban Jászai Mari-díjjal jutalmazták, magánélete mindeközben azonban közel sem volt sikeresnek mondható: a színésznő kétszer házasodott szerelemből, végül mindkét frigye válással végződött. Első férje a legendás zeneszerző Szörényi Levente volt, akitől megszületett egyetlen gyermeke, Örs, aki megkoronázta a pár boldogságát – ahogyan a Blikk is írja, a válás után Zsuzsa és Levente nem igazán tartották a kapcsolatot, az egymás iránt érzett tisztelet azonban megmaradt a másik irányába, hiszen a zeneszerző is tisztában volt azzal, hogy a művésznőnek köszönheti a fiát, akire mindketten nagyon büszkék is voltak. Kovács Zsuzsa később Böröndi Tamás oldalán lelt rá a boldogságra, ám szenvedélyes és őszinte kapcsolatuk ellenére ez a házasság is válással zárult, a színművésszel azonban a szakítás után is jó kapcsolatot ápolt, barátok maradtak, Böröndi szerint a legjobbak. „A legjobb barátom volt, nagyon fog hiányozni. A betegsége sem tudta elvenni azt a végtelen báját, amivel megajándékozta a világot” – emlékezett meg Tamás Zsuzsáról a színésznő halála után nem sokkal. Zsuzsa leépülése akkor kezdődött, amikor egy szerencsétlen baleset következtében combnyaktörést szenvedett: bár a baleset által okozott sérülésekből felépült, az időskori demencia nem kímélte őt. Végül 2020. március 27-én hunyt el súlyos betegség után, életének 75. évében – fia szerint édesanyja semmit sem érzékelt az évek óta tartó betegségéből, csupán fáradékonyabb volt, mint korábban, azonban a maga kis zárt világában ugyanolyan jókedvűen és boldogan teltek a napjai, mint régen.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön
Leadfotó: YouTube/vasarhelyitelevizio

Oldalak

Egészség
Az, amit megeszünk, nagyban befolyásolja fizikai aktivitásunk hatékonyságát. A szakemberek szerint ezeket az ételeket kerülnöd kell, hogy optimalizáld az edzés hatását.
Egészség
Folyamatos sírógörcs, érzelmi hullámvasút, állandó túlérzékenység és a környezet intoleranciája csak ront a helyzeten? Sok esetben a mentális problémák mögött ugyanolyan testi tünetek állnak, mint...
Lifestyle
A Vízöntőnek a rohanás közepette érdemes lehet végre megállnia egy pillanatra - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Egészség
A kenyérnek nem feltétlenül kell tiltólistára kerülnie fogyókúra alatt, ám nagyon nem mindegy, milyen fajta kerül rendszeresen a kosarunkba.
Lifestyle
A buddhista tanítások szerint a szenvedésünk nagy része nem a külvilágból, hanem a saját gondolatainkból és hozzáállásunkból ered.
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...