2 éve nincs velünk - 74 éves korában hunyt el a Jászai Mari-díjas színésznő: utolsó éveiben demenciában szenvedett

Március 27-én volt két éve annak, hogy a Jászai Mari-díjas magyar színésznő, Kovács Zsuzsa eltávozott az élők sorából – Szörényi Levente és Böröndi Tamás volt feleségét egy egész ország imádta.

Egy kivételes tehetség távozott két évvel ezelőtt

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Mint ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, Kovács Zsuzsa Jászai Mari-díjas színésznő 2020. március 27-én örökre lehunyta a szemét, ám temetését akkor hónapokra el kellett halasztani a koronavírus miatt. A művésznőt végül augusztus 10-én kísérték utolsó útjára a budapesti Farkasréti temetőben, a méltó búcsú elhalasztása pedig Zsuzsa fiának, Örsnek a kérése volt, aki úgy gondolta, a késői időpont volt a legalkalmasabb édesanyja temetésére, ugyanis ha márciusban helyezték volna örök nyugalomra a színésznőt, akkor csak kevesen vehettek volna részt a búcsúztatón – márpedig Örs tudta, hogy anyját rengetegen szerették és tisztelték, ami igaz is volt: egy egész ország rajongott érte. Zsuzsa 1945. április 19-én látta meg a napvilágot Pécsett Kovács Gyula színművész és Szabó Júlia gyermekeként. Mivel művészcsaládba született, gyakorlatilag nem volt kérdés, hogy belőle is színésznő válik majd, éppen ezért elvégezte a Szegedi Balettiskola zongora és ének szakját, majd 1960-ban a debreceni Csokonai Színház tánckarához szerződött, két év múlva pedig a Szegedi Nemzeti Színház balettkarának tagja lett, ahol öt éven át színészkedett. Kivételes pályafutását azzal koronázta meg, hogy 1968-tól haláláig a Budapesti Operettszínház tagja volt, karrierje során pedig az operettirodalom szinte mindegyik szubrettszerepét megkapta, de szerepelt musicalekben is, valamint rendezőként is megcsillogtathatta tudását és hozzáértését. Nem csupán tehetsége miatt szerették őt annyira, de Zsuzsa személyisége is megbabonázta a közönséget kiváló ének- és tánckészsége mellett. A művésznő gyakorlatilag mindent elért karrierje során, amire egy színész vágyhat, ám magánéletében nem volt annyira szerencsés: kétszer ment férjhez, de mindkét házassága válással végződött.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Lifestyle
Bár a D-vitamin elengedhetetlen a csontok, a fogak és az immunrendszer megfelelő működéséhez, a téli hónapokban akár minden harmadik felnőttnél hiányállapot alakulhat ki a napfény hiánya és a nem...
Sztárok
Úgy tűnik, a brit királyi családban továbbra sincs béke, egy bennfentes szerint ugyanis Vilmos herceg olyan álláspontra helyezkedett, amely még az édesapjával való kapcsolatára is hatással lehet.
Sztárok
Isabelle Huppert különleges szépségével, titokzatos kisugárzásával és felejthetetlen alakításaival írta be magát a filmtörténelembe, és bizony 73 évesen is képes minden tekintetet magára vonni.
Fashion&Beauty
Ha van egy szín, amely idén könnyedén háttérbe szoríthatja a ruhatárak örök klasszikusát, a feketét, akkor az a csokoládébarna. Gazdag, meleg árnyalata egyszerre elegáns és modern, ráadásul a...
Lifestyle
Sokan úgy gondolják, hogy ha egy autó közvetlenül a saját házuk előtt áll, azzal nem lehet semmi probléma. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb: egy rosszul megválasztott parkolóhely miatt...
Home&Design
Egy lakás lehet rendezett, szép és modern, mégis hiányozhat belőle valami, amitől igazán személyessé válik. A jó hír, hogy ehhez nem kell új bútorokat vásárolnod vagy vagyonokat költened: néhány jól...