Egészség

Új járvány közeleg? Halálos kórt terjesztő kullancs jelent meg Magyarországon

Emberről emberre terjed

"Mielőbb el kell kezdeni a szervezett védekezést ez ellen a kullancsfaj (Hyalomma marginatum) ellen országos szinten is. Budapesten is találtak már több példányt, még ha megbetegedést nem is észleltek, viszont azt tudni kell, hogy ezt a kullancsfajt csak szakember képes felismerni, még háziorvosok sem nagyon tudják megkülönböztetni más fajoktól" - nyilatkozta a Blikknek dr. Kapiller Zoltán István, kullancsfertőzésekre szakosodott állatorvos, a Magyar Kullancsszövetség elnöke, aki ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy záros határidőn belül mindenre kiterjedő országos szűrővizsgálatot és nyilvántartást kell létrehozni annak érdekében, hogy mielőbb felderíthessék az esetleges fertőzéses eseteket.

„Ha fertőzött állat csípi meg az embert, akkor néhány óra alatt képes átadni nyálával a vírust. Ezért fontos, hogy a szabadban dolgozó emberek, kirándulók, természetjárók lehetőség szerint 1,5 óránként vizsgálják át a testüket, s ha kullancsot találnak, akkor kullancseltávolító kanállal vegyék ki az apró vérszívót” - nyilatkozta dr. Kapiller Zoltán István a bulvárlapnak.

Az állatorvos rámutatott: "A betegségnek meglehetősen ijesztő tünetei vannak. Ha kialakul a betegség, akkor az illető belázasodik, majd testszerte bevérzések alakulnak ki, így a bőre, a nyálkahártyái és a szeme kötőhártyája alatt is."

A betegséget az teszi különösen veszélyessé, hogy emberről emberre is terjed. Kapiller szerint Magyarországon egyáltalán nem, a háborútól sújtott Ukrajnában viszont gyakori a kór, évente több száz krími-kongói vérzéses lázban szenvedő pácienst diagnosztizálnak keleti szomszédunkban.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Brit kutatók úgy vélik, a védelem gyengülése sokkal drámaibb, mint amit a fiatalabb generációk esetében tapasztaltak.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A párodat imádod, jól működik az intimitás, a mindennapok azonban valóságos verbális háborúkkal telnek? Nos, a jelek szerint a gond, lehet, hogy a csillagokban keresendő.
Sztárok
Greta Scacchi a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik legkülönlegesebb szépségű európai filmsztárja volt, aki nemcsak külsejével, hanem tehetségével és merész szerepválasztásaival is maradandó nyomot...
Lifestyle
A nagyszülőknek gyakran van igazuk - már csak a tapasztalataik alapján is. De akadnak olyan bölcsességek nagyiéktól, amiknek semmi alapja.
Utazás
A repülés világa mindig is lenyűgözte az embereket, sokan kíváncsiak a pilóták és légiutaskísérők zárt világára. Majoros Mirtill légiutaskísérő és influenszer most lerántotta a leplet az egyik...
Lifestyle
Az Ikrek egy őszinte vallomásnak is szem- és fültanúja lehet a mai napon - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Úgy tűnik, ismét komoly feszültség alakult ki a brit királyi családban, Vilmos herceg ugyanis állítólag egyre türelmetlenebb Harry és Meghan helyzete miatt.