Lifestyle

Ismét összeállt a legendás magyar zenekar - már egy új lemez is készülőben van

Újra aktív a Kispál és a Borz. Hat év után ismét koncertet adnak Orfűn.

Hosszú évek után újra egyesítették erőiket

Ismét összeáll a Kispál és a Borz, az 1987-ben alakult, mára már legendássá nemesedett magyar alternatív rockegyüttes. A banda hat év után ismét koncertezni fog Orfűn - olvasható a Fishing on Orfű Facebook-oldalán közzétett hétfői bejegyzésben. A Kispál és a Borz augusztus 27-én fog majd fellépni a minifesztiválon. A posztból az is kiderül, hogy a közkedvelt együttes új dalokkal is előrukkol majd. A Rózsaszínt nemrég el is játszották a Partizán stúdiójában, és ez még nem minden: ígéretük szerint egy új lemez is készülőben van.

A zenekar eddig három új számot vett fel, de saját elmondásuk szerint 6-8 új szerzeményük van, ami egy nagylemezhez is elegendő anyag lehet.

A Kispál és a Borzot 1987-ben Bräutigam Gábor, Ózdi Rezső, Kispál András és Lovasi András alapította. Első fellépésük a Szenes klubban volt 1987. december 10-én.

Az együttes tagjai az évek alatt sokat cserélődtek. Többször volt doboscsere: Bräutigam Gábort Tóth (Csülök) Zoltán váltotta, őt pedig 2002 nyarán Michael Zwecker. 1996-ig trióként játszott, ekkor csatlakozott hozzájuk Dióssy Ákos. 2006 nyarán Michael Zwecker elhagyta az együttest, helyére Bóra Áron került, de mintegy egyévnyi játék után ő is elhagyta a zenekart. Legújabb dobosuk a 2007 telén "beavatott" Mihalik Ábel. Gyakran vendégművészekkel léptek fel, például a Pál Utcai Fiúk énekesével, Leskovics Gáborral.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

2009 szeptemberében megjelent a zenekar első DVD-je. A szimplán csak „Koncert” névre keresztelt kiadványon a 2007-es pécsi 20 éves jubileumi koncertjük anyaga látható.

2010-ben bejelentették, hogy huszonhárom év aktív zenélés és tizenegy stúdióalbum után az együttes befejezi pályafutását. Búcsúkoncertjüket 2010. augusztus 9-én, a Sziget Fesztivál „mínusz egyedik” napján tartották.

Kíváncsi vagy rá, miről beszéltek a Kispál és a Borz tagjai a Partizánban? Mutatjuk:

Újabb szupersztárok mondtak igent a 2022-es Sziget meghívására, köztük a világ egyik legismertebb énekese, Justin Bieber, vagy épp a nemzetközi EDM szcéna élbolyába tartozó Calvin Harris.

Leadfotó: Facebook/tollasradio

Oldalak

Lifestyle
Utazás
Az EU-s kézipoggyász-szabályok hamarosan egyszerűbbé és átláthatóbbá válhatnak.
Sztárok
A Fred és George Weasley-t életre keltő James és Oliver Phelps először beszéltek részletesebben arról, mit éreznek a 2026-ban érkező HBO-s Harry Potter-sorozattal kapcsolatban.
Lifestyle
A születésed napja nemcsak az asztrológia szempontjából lehet fontos és árulkodó, hanem a számmisztikáéból is. Amennyiben te is egy bizonyos napon születtél, akkor fényes jövő áll előtted és nagy...
Sztárok
Lisa Eilbacher annak idején milliókat bűvölt el a vásznon, ám a ’80-as évek ragyogása után váratlanul hátat fordított Hollywoodnak – most pedig alig lehet ráismerni a visszavonultan élő sztárra.
Egészség
Egy friss kutatás szerint van egy hétköznapi ital, ami látványosan fokozhatja az edzés teljesítményét – és valószínűleg ott lapul a hűtődben.
Lifestyle
A megfelelő takarítószerek kiválasztása nemcsak azt garantálja, hogy hatékonyan ki tudod tisztítani az otthonodat, és mindent megszabadítasz a baktériumoktól és szennyeződésektől, hanem azt is, hogy...