Aggasztó hírek érkeztek a palotából: Erzsébet királynő nincs jól, lehet, hogy nagyobb a baj, mint gondoltuk

A 95 éves II. Erzsébet királynő most először ismerte be nyilvánosan, hogy nem érzi jól magát: egyetlen elejtett mondatából derült ki, hogy komoly gond lehet egészségével.

Baljós hírek

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Mint ahogyan arról tavaly ősszel mi is beszámoltunk, Erzsébet októberben egy éjszakára váratlanul kórházba vonult: a királynő akkor a palota tájékoztatása szerint előzetes jellegű vizsgálatok elvégzése céljából ment az intézménybe, de már másnap visszatért Windsorba. Azt nem közölték, milyen panaszok merültek fel az uralkodónál, november elején azonban mindenki megnyugodott, amikor a királynőt lencsevégre kapták, ahogyan zöld Jaguar kombiját vezette, valamint kutyáit sétáltatta. Később aztán megint újjáéledt az emberek aggodalma, hiszen Erzsébet több nyilvános megjelenését is lemondta, amelyeken Károly vagy épp Vilmos herceg helyettesítette az uralkodónőt. Idén már több eseményen is tiszteletét tette, például az uralkodásának tiszteletére tartott jubileumi ünnepségen, ahol kivételes kérést intézett Kamilla hercegné felé: azt szeretné, hogy amikor eljön az idő és Károly trónra lép, akkor Kamilla vegye fel a Károly királynői rangú hitvese címet, ami óriási megtiszteltetés lenne a hercegnének, akinek épp a minap lett pozitív a koronavírus tesztje, ahogyan férjének is. Mindenki abban reménykedett, hogy Erzsébetet nem fertőzte meg fia, akivel több ízben is személyesen találkozott mostanában – egyelőre úgy tudni, ez a veszély nem fenyegeti a királynőt, egészségi állapota azonban mégsem a legjobb. A napokban egy személyes találkozón vett részt a régi és az új védelmi miniszterrel, akiknek elárulta, milyen panaszai vannak jelenleg.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Lifestyle
Nem minden fordulat lesz kellemes az előttünk álló napokban: három csillagjegy olyan váratlan helyzettel találhatja szembe magát, amely alaposan felboríthatja a terveit. Most különösen fontos lesz,...
Lifestyle
Izgalmas fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét három csillagjegy számára: olyan lehetőségek találhatják meg őket, amelyekre korábban talán nem is gondoltak. Egy váratlan ajánlat, egy új...
Lifestyle
A Viber több mint tizenöt évvel a megjelenése után is az egyik legismertebb kommunikációs platform a világon, és sok érdekes funkcióval bővült.
Lifestyle
A héten csapadékos fordulat jön az időjárásban. Mutatjuk, hol lesz szükség mindenképpen esernyőre!
Lifestyle
A természetben élő állatok menedéket keresnek, és az egerek számára a lakóépületek különösen vonzó célpontot jelentenek.
Sztárok
A nyolcvanas években férfiak milliói rajongtak érte, és bár azóta négy évtized telt el, a legendás szupermodell szépsége és kisugárzása mit sem veszített varázsából.