Elképesztő átalakulás: 110 kilóra hízott a magyar színész, követői alig hisznek a szemüknek – fotók

Gömöri András Máté pár évvel ezelőtt nagy fába vágta a fejszéjét. A Budapesti Operettszínház művésze mostanra profi testépítő lett, felesége, Polyák Lilla pedig mindenben igyekszik őt segíteni.

Izomkolosszus lett

Gömöri András Máté már gyerekként tudta, hogy színészettel szeretne foglalkozni. Tizenévesen kapta az első szerepét a Miskolci Nemzeti Színházban, s bár tanulmányait kezdetben műszaki vonalon végezte, 2011-től már a Pesti Magyar Színiakadémián képezte magát. Azóta számos darabban bizonyította be a tehetségét, emellett 2014-től filmes körökben is egyre többen figyeltek fel a nevére, az elmúlt évek során pedig a Barátok közt, a 200 Első randi, A mi kis falunk, Drága örökösök és Keresztanyu című sorozatokban is találkozhattak vele a nézők. A közelmúltban elhatározta, hogy drasztikusan változtat az életmódján, az edzője tanácsára pedig belefogott a versenyszerű testépítésbe: mostanra elképesztő sikereket ért el, nem beszélve arról, hogy 110 kiló tömény izmot szedett fel magára. Galériánkban megmutatjuk, milyen döbbenetes átalakuláson ment át a színész a sportnak köszönhetően:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön
Leadfotó: Instagram/ gomoriandrasmate

Oldalak

Lifestyle
Árverésre bocsátják Benito Mussolini olasz diktátor hajdani nyaralóját, az Adriai-tenger partján fekvő Riccionében található Villa Mussolinit. Az ajánlatok benyújtásának határideje hétfőn járt le, a...
Sztárok
Richard Curtis 2003-ban bemutatott vígjátéka, az Igazából szerelem még ma is a legnépszerűbb karácsonyi filmek közé tartozik. Nem múló kultuszát mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy nemrég...
Sztárok
Míg a brit királyi családban karácsonykor szigorú szabályok uralkodnak, addig Katalin hercegné szüleinél egészen más elvek érvényesülnek, éppen ezért György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg...
Lifestyle
Kiszámíthatatlanul alakul a nap a Vízöntő számára. Napi horoszkóp.
Christmas
A Liverpool magyar középpályása most először karácsonyozik közösen feleségével, Buzsik Borkával és közös kislányukkal. A szerelmesek most az ünnepi fenyőfájukat is megmutatták.
Sztárok
A televíziós hosszú éveken át vezette a Heti hetest című közéleti szórakoztató műsort, és rádiósként számos ismert produkcióhoz adta a nevét, az utóbbi években azonban eltűnt a nyilvánosságból. Csak...