Sztárok

Joshi Bharat visszavonul a nyilvánosságtól

A televíziós tavaly távozott a Life TV-től, s azóta mindenki csak találgatta, vajon melyik tévécsatornán bukkan fel ismét. Joshi Bharat most eloszlatott minden kételyt: bejelentette, hogy visszavonul a televíziózástól, sőt már nem is tartja magát közszereplőnek.

Mozgalmasan telt számára a tavalyi év

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Zajlanak az események a közismert Joshi Bharat háza táján: a hajdani televíziósról tavaly szeptemberben derül ki, hogy 31 év után elválik a feleségétől. A médiaszemélyiség, aki annak idején bábművészként érkezett Magyarországra, majd számos tévécsatorna kötelékében dolgozott műsorvezetőként, a fáma szerint sokat harcolt azért, hogy megmentse a házasságát második feleségével, Csillával, akivel még 1990-ben ismerkedtek meg. Erőfeszítéseik azonban végül nem vezettek eredményre, s egy ponton túl úgy ítélték, nem érdemes folytatniuk a küzdelmet.

"Az egymás iránt érzett legnagyobb tiszteletben kellett kimondanunk azt, hogy ez a házasság már nem működik. Ezt mind a ketten tudomásul vettük, de az sosem változik, hogy Csilla továbbra is a lányom édesanyja marad" – nyilatkozta tavaly ősszel a 66 esztendős híresség.

Az indiai származású ex-tévés a jelek szerint igen gyorsan tovább lépett: októberben már arról szóltak a hírek, hogy Bharat egy párt alkot - sőt össze is bútorozott - Mészáros Lőrinc volt feleségével, Kelemen Beatrixszal.

Joshi Bharat most újabb váratlan bejelentést tett: kiderült, hogy a hajdani műsorvezető, aki tavaly távozott a Life TV-től, immáron nem is tartja magát közszereplőnek - úgy tűnik, végleg visszavonult a nyilvánosságtól.

Lapozz, rögtön folytatjuk!

Oldalak

Sztárok
Christmas
A karácsony közeledtével mindenki a tökéletes mézeskalács titkát keresi, és szerencsére létezik is egy különleges, mégis filléres hozzávaló, amely valóban vajpuhává varázsolja az ünnep legnépszerűbb...
Sztárok
A legendás divatház alapítója, Carolina Herrera rendkívül büszke nagymama, elképesztően gyönyörű, 21 esztendős lányunokája ugyanis komoly mérföldkőhöz érkezett.
Sztárok
Nemrég véget ért a TV2 nagysikerű realityje, a Házasság első látásra harmadik évada, ám az egyik legígéretesebbnek hitt páros, Deák Rebeka – vagy ahogy sokan ismerik, Becca – és Horváth Zsolt...
Fashion&Beauty
Ha a téli hónapokban egy kis luxust és melegséget szeretnél csempészni a körmeidre, nincs jobb választás, mint a csokoládé árnyalatai. A gazdag barna tónusok, a bársonyos finish és a finom arany vagy...
Lifestyle
Valaki vagy valami a felszínre hozza, amit a Skorpió elnyomott. Napi horoszkóp.
Sztárok
Míg a hercegné zöldben, családja, Vilmos, György, Sarolta és Lajos talpig kékben kápráztatták el a királyi család rajongóit a Westminster apátságban ma este.