Sztárok

A kilencvenes évek tinibálványa volt, az álomgyár mégis kitaszította - hová tűnt Christina Ricci?

Tizenegy esztendősen már az egész világot elbűvölte. Az Addams Family-nek köszönhetően szédületes sebességgel vált belőle ügyeletes tinibálvány, felnőttként mégsem sikerült megvetnie a lábát Hollywood fősodrában. Hol rontotta el? Miért hallunk ma egyre kevesebbet Christina Ricciről, a kilencvenes évek feltörekvő tehetségéről?

Tízévesen már világsztárok mellett tündökölt

Gyerekszínésznek lenni nem épp életbiztosítás Hollywoodban, ráadásul minél jelentősebb sikereket érsz el, annál nagyobb az esélye, hogy túlságosan elszaladjon veled a ló, s hibát hibára halmozz. A filmfőváros által kitermelt gyereksztárok többsége sajnos a kollektív emlékezet süllyesztőjében végzi, vagy legalábbis felnőttként már nem tudja megismételni azokat a csodás eredményeket, melyeket jószerivel hátulgombolósként még könnyedén ért el. Természetesen mindig léteznek kivételek, de a gyerekszínészek zömének karrierje mégis tiszavirág életűnek bizonyul.

Az immáron 42. születésnapját ünneplő Christina Ricci kezdetben üdítő ellenpéldának tűnt: tízévesen, a Sellők című komédiával debütált Hollywoodban (ráadásul olyan nagyágyúk oldalán sikerült sziporkáznia, mint Cher vagy Bob Hoskins), majd jött az 1991-es Addams Family, melyben Wednesday Adams szerepével varázsütésre tinibálvánnyá nőtte ki magát. A csúcsra felérni persze könnyű, de huzamosabb ideig ott maradni, az már sokkal izzasztóbb feladat. Pedig kezdetben úgy tűnt, Riccinek ez is sikerül. A sorsnak azonban sajnos más terve volt a színésznővel.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Lapozd fel galériánkat a folytatásért!

Közeleg a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik legsikeresebb vígjátéksorozatának, a Csupasz pisztoly-trilógiának a 21. századi rebootja. Nyílt titok már, ki örökli majd a bohókás Frank Drebin hadnagy szerepét az utánozhatatlan Leslie Nielsentől.

Leadfotó: Mirrorpix / Getty Images

Oldalak

Sztárok
Egészség
Az, amit megeszünk, nagyban befolyásolja fizikai aktivitásunk hatékonyságát. A szakemberek szerint ezeket az ételeket kerülnöd kell, hogy optimalizáld az edzés hatását.
Egészség
Folyamatos sírógörcs, érzelmi hullámvasút, állandó túlérzékenység és a környezet intoleranciája csak ront a helyzeten? Sok esetben a mentális problémák mögött ugyanolyan testi tünetek állnak, mint...
Lifestyle
A Vízöntőnek a rohanás közepette érdemes lehet végre megállnia egy pillanatra - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Egészség
A kenyérnek nem feltétlenül kell tiltólistára kerülnie fogyókúra alatt, ám nagyon nem mindegy, milyen fajta kerül rendszeresen a kosarunkba.
Lifestyle
A buddhista tanítások szerint a szenvedésünk nagy része nem a külvilágból, hanem a saját gondolatainkból és hozzáállásunkból ered.
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...