„Az új év újabb csapást hozott” – Súlyos beteg Deák Bill Gyula felesége

Nehéz időszak áll Deák Bill Gyula mögött: az énekes reszketve aggódik a feleségéért, akinél nemrég súlyos betegséget diagnosztizáltak az orvosok.

A széltől is óvja

Deák Bill Gyulát senkinek sem kell bemutatni, hiszen kivételes életút áll mögötte. Van, aki az István, a király, az Attila, Isten kardja vagy a Jézus Krisztus Szupersztár című alkotásokból ismeri inkább, sokan a Hobo Blues Band tagjaként emlegetik a legtöbbet, míg megint mások az első szólóalbumát, az 1984-es Rossz vért kötik először a nevéhez. Karrierje azért is számít különlegesnek, mert ő maga nagyon mélyről jött, ráadásul kezdetben focistának készült – szerencsére hamar rátalált a zenére, s szép lassan megismerte őt az egész ország, mára pedig az egyik legkedveltebb előadók táborát erősíti, sőt, még ma, 73 évesen is ugyanolyan aktív, mint évtizedekkel ezelőtt. Az elmúlt év azonban közel sem alakult jól a blueskirály családjában, felesége ugyanis súlyos beteg lett. A részletekért olvass tovább a galériában!

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Deák Bill Gyula 73 éves lett: az elismert zenész páratlan karrierre lehet büszke, így születésnapja alkalmából megmutatjuk, hogyan festett fiatalon.

Leadfotó: MTI/ Veres Nándor

Oldalak

Sztárok
A világklasszis portugál labdarúgó nemrégiben menyasszonyával, Georgina Rodríguezzel és két kislányával együtt indult felhőtlen hangulatú tengerparti nyaralásra.
Sztárok
Harry és Meghan jó pár éve nem karácsonyozik már a brit királyi családdal, ám ez nem azt jelenti, hogy a régi windsori hagyományok közül egyet se követnének.
Lifestyle
A modern hagyomány szerint december 5. éjjelén - illetve a következő nap hajnalán - a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt esztendőben jól viselkedtek, ajándékokat ad nekik. Nos, az...
Lifestyle
Újabb internetes csalás terjed Magyarországon: az elkövetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében próbálnak pénzt kicsalni potenciális áldozataiktól.
Sztárok
A brit színésznagyság legutóbb egy idős második világháborús veteránt alakított A nagy menekülő (The Great Escaper) c. 2023-as filmdrámában, azóta pedig egyetlen újabb mozihoz sem adta a nevét.
Home&Design
Legyen gyönyörű és stílusos az étkezőasztalod ezekkel a szakértői tippekkel!