Sztárok

Megszületett Jason Statham kislánya: Isabella elbűvölő fotója bejárta a világhálót

Még mindig nem keltek egybe

Érdekesség, hogy Jason Statham már hosszú évek óta alkot egy párt Rosie Huntington-Whiteley-val - a modell-színésznőt leginkább a Transformers 3 című hollywoodi akciófilm női főszereplőjeként ismerhette meg a nagyközönség -, ennek ellenére a brit színész-producer a mai napig nem házasodott össze csinos választottjával - annak ellenére sem, hogy a szúrós tekintetű akciósztár 2016-ban megkérte szerelme kezét. A fáma szerint hamarosan összeházasodnak, persze ahhoz, hogy kapcsolatuk tökéletesen harmonikus és kiegyensúlyozott legyen, nincs szükségük arra, hogy az oltár előtt is kimondják egymásnak a boldogító igent. Közös történetük enélkül is mesébe illőnek mondható. 2010-ben jöttek össze, s később megszületett kisfiuk, Jack Oscar Statham, aki mellé most egy kislány érkezett.

Jason Statham és Rosie Huntington-Whiteley esküvőjére egyébként az eredeti tervek szerint 2018. december 31-én került volna sor, a nagyszabású esemény azonban valamiért meghiúsult.

A hollywoodi akcólegendát legutóbb az Egy igazán dühös ember című Guy Ritchie-filmben és a Halálos iramban legújabb, immáron kilencedik felvonásában láthatta a hazai közönség. Legismertebb filmjei közé tartozik A ravasz, az agy és a két füstölgő puskacső; a Blöff; A szállító; a Crank - Felpörgetve és a The Expendables - A feláldozhatók.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Fotó: VCG / Getty Images

Másodszor is édesanya lett a reality-sztár és smink-mogul Kylie Jenner. Az Instagramon jelentette be, hogy világot látott Travis Scott rapperrel a kisfiúk, akinek egyesek már a nevét is tudni vélik.

Leadfotó: VCG / Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Bizonyára veled is előfordult már, hogy a munkahelyeden, az edzőteremben vagy épp házimunka végzése közben magába szippantott az internet legmélyebb bugyra.
Lifestyle
Az 1996-ban elhunyt Baba Vangát sokan a Balkán Nostradamusának nevezik, és bár egyesek vitatják e megtisztelő titulus jogosságát, a vak bolgár jósnő köré szőtt kultusz a mai napig nem csappant meg.
Lifestyle
Ha szeretnéd, hogy a muskátlid ne csak túlélje a telet, hanem tavasszal dús virágba boruljon, fontos, hogy már most tudatosan készülj fel rá és megfelelően ápold a növényt a hideg hónapokban.
Utazás
Pár nap múlva itt a karácsony, ám ha abban reménykedtél, hogy az ünnepek alatt fehérbe borul az ország, akkor van egy szomorú hírünk a számodra.
Sztárok
Egy egyszerű, mégis mély jelentéssel bíró nyilvános szerepléssel Vilmos herceg és fia, György herceg csendesen, de annál meghatóbban idézték meg Diana hercegnét. A közös látogatás nemcsak egy családi...
Sztárok
Az 1997-es katasztrófafilm, a James Cameron által rendezett Titanic szinte varázsütésre Holllywood legmagasabb csúcsára repítette Kate Winsletet, ám a színésznő a hírnév árnyoldalaival is szembesült...