Sztárok

Kóbor János érezte, hogy ez lesz az utolsó lemeze – A frontember halála után is listavezető az Omega

Az Omega utolsó albuma lett a tavalyi év legtöbb példányban eladott lemeze. A zenekar menedzsere mesélt a Testamentum címet viselő albumról és a zenekar további sorsáról.

Kóbor János halálával megszűnt az Omega

December 6-án az egész országot megrázta a lesújtó hír, hogy 78 éves korában a koronavírus-fertőzés következtében elhunyt az Omega legendás frontembere, Kóbor János, becenevén Mecky. A zenekar továbbra is töretlen népszerűségét mutatja, hogy a Testamentum című album lett a tavalyi év legtöbb példányban eladott lemeze Magyarországon, megjelenése óta kétszeres platinalemez lett, ami 16 ezer eladott példányt jelent. A hírt beárnyékolja Benkő László, Mihály Tamás és Kóbor János közelmúltbéli elvesztése.

Az Omega menedzsere, Trunkos András a Blikknek mesélt arról, miért is különösen szívszorító az, hogy éppen Testamentum című album ért el ilyen sikert. „2016-ban született meg a lemez ötlete, amelynek Mecky az elejétől kezdve ezt a címet szánta. Nem értettem, miért, de megmagyarázta: ez az ő hagyatéka, egy olyan album, amelyen elmondja a véleményét, a gondolatait a világról, a múltról, a történtekről. Tényleg olyan volt, mint egy végrendelet” – fogalmazott a menedzser és szerzőtárs.

Trunkos elmondta: Kóbor mindig is gyötrődő ember volt, sokszor volt benne szorongás, hogy vajon tényleg kijött-e belőle tökéletesen az, amit szeretett volna átadni a közönségnek. „A dalok írása közben számos alkalommal íratta újra a szöveget, mert nem tetszett neki az első, a második vagy a sokadik verzió, de még a stúdióban is változtatott. Végig volt egy előérzete, hogy ez lesz az utolsó lemeze. Sajnos igaza lett” – tette hozzá.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Az Omega idén ünnepelte volna fennállásának hatvanadik évfordulóját, azonban a zenekar Me­cky halálával sajnos végérvényesen megszűnt. Az életmű ápolása Trunkos Andrásra és a két élő tagra, Molnár György „Elefánt” gitárosra és Debreczeni Ferenc „Ciki” dobosra maradt. „Annyira szerettük volna, ha sikerül a hatvanéves születésnappal valahol lezárni ezt az életművet. Most befejezetlen, és nélkülük már nem is lehet megtenni ezt” – árulta el szomorúan Ciki.

Máté Péter milliók szívébe lopta be magát, s olyan időtlen slágerekkel gazdagította a hazai zeneivilágot, melyek mind a mai napig népszerűek. Egyik ilyen az Elmegyek című dal, amelyet évtizedekkel a legenda halála után is egy emberként kántálják még a fiatalabb generáció körében is.

Leadfotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Melania Trump kifinomult stílusa hosszú évek óta a divat- és szépségvilág egyik legtöbbet elemzett témája. Bár a jelenlegi amerikai first lady ritkán beszél a sminkelési rutinjáról, néhány korábbi...
Lifestyle
Vírusként terjed a TikTokon a házaspár videója, akik kutyáikkal együtt cserélték le a huzatokat az ágyukon.
Lifestyle
A Szűznek a Nap energiája segít abban, hogy ne csak dolgozzon, hanem élvezze is az apró sikereket. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Egészség
Akad olyan, aki reggel nem igazán képes beállni a zuhany alá, a többség még este hanyagolná a fáradtság miatt.
Utazás
Magyarországon is egyre többen látnak nyestet, amik kezdenek elszaporodni a belváros környékén.
Lifestyle
A következő telihold Magyarországon 2026. július 29-én, szerdán 16:35-kor következik lesz: bár a Hold ekkor éri el a teljes megvilágítottság állapotát, már az ezt megelőző és követő napokban is...