Lifestyle

Bosch, Matisse, El Greco, Cezanne – Sosem volt izgalmasabb a Szépművészeti Múzeum

Cezanne-művel gyarapodott a gyűjtemény

Nagy értékű Cezanne-művel gyarapodott a Szépművészeti Múzeum gyűjteménye; a műtárggyal – amelynek mindkét oldalán egy-egy akvarell látható – a február 13-ig nyitva tartó, Cezanne-tól Malevicsig című kiállításba újonnan beépülve már a múzeum közönsége is találkozhat.

A Paul Cezanne-akvarellt a múlt év végén, a Christie's New York-i aukcióján vásárolta meg a múzeum. A most Magyarországra érkezett műtárgy egyik oldalán a svájci Colombier-kastély látképe, másik oldalán pedig egy facsoporttanulmány látható – mondta el az alkotás csütörtöki sajtóbemutatóján a Szépművészeti Múzeum főigazgatója.

Baán László hozzátette, az 1890-ben készült kép megvásárlását – mint ahogy az elmúlt években a Stuart Mária Henrietta esküvői portréja című Anthonis van Dyck-alkotás és Pierre-Auguste Renoir Fekvői női aktjának gyűjteménybe kerülését is – a magyar kormány támogatása tette lehetővé.

Az amerikai aukción 750 ezer dollárért (mintegy 227 millió forint) megszerzett Cezanne-akvarell a Szépművészeti Múzeum gyűjteményének alapját képező, európai rangú Esterházy-gyűjtemény 1871. évi állami megvásárlásának 150. évfordulója előtt tisztelegve került a múzeumba – jegyezte meg a főigazgató.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Geskó Judit, a Cezanne-tól Malevicsig című kiállítás kurátora elmondta, hogy a Cezanne-mű egyik oldalán található akvarell a Colombier-kastélyt ábrázolja távolnézetből. A képen a francia mester pályájának utolsó két évtizedére jellemző laza, foltokból építkező, a papírt néhol üresen hagyó oldottság mutatkozik meg. „Ez a tájkép a cezanne-i életműben is rendkívül érdekes teljességet mutat” – emelte ki. Geskó Judit elmondása szerint a műtárgy másik oldalán látható facsoport szintén a cezanne-i képi világ egy nagyon jellemző, a művészt még befejezetlenségében is maximálisan kifejező, a kastély közelében készült tanulmányrajza.

Mint a kurátor kiemelte, az akvarell az elmúlt 35 évben magántulajdonban volt, így igen kevesen láthatták, mostantól pedig kiválóan illeszkedik a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe. Nem ez azonban az egyetlen műtárgy, amellyel a gyűjtemény a kiállítás kapcsán gyarapodott: a Szépművészeti Múzeum nemrég Friedrich Vordemberge-Gildewart 212-es kompozíció című munkáját is megvásárolta; ez a festmény szintén megtekinthető a Cezanne-tól Malevicsig című tárlaton – mondta el Geskó Judit.

Még nincs vége, lapozz!

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A párodat imádod, jól működik az intimitás, a mindennapok azonban valóságos verbális háborúkkal telnek? Nos, a jelek szerint a gond, lehet, hogy a csillagokban keresendő.
Sztárok
Greta Scacchi a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik legkülönlegesebb szépségű európai filmsztárja volt, aki nemcsak külsejével, hanem tehetségével és merész szerepválasztásaival is maradandó nyomot...
Lifestyle
A nagyszülőknek gyakran van igazuk - már csak a tapasztalataik alapján is. De akadnak olyan bölcsességek nagyiéktól, amiknek semmi alapja.
Utazás
A repülés világa mindig is lenyűgözte az embereket, sokan kíváncsiak a pilóták és légiutaskísérők zárt világára. Majoros Mirtill légiutaskísérő és influenszer most lerántotta a leplet az egyik...
Lifestyle
Az Ikrek egy őszinte vallomásnak is szem- és fültanúja lehet a mai napon - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Úgy tűnik, ismét komoly feszültség alakult ki a brit királyi családban, Vilmos herceg ugyanis állítólag egyre türelmetlenebb Harry és Meghan helyzete miatt.