Sztárok

Hillary Clinton és Donald Trump ismét megmérkőzhet a 2024-es amerikai elnökválasztáson

A Clinton-házaspár visszatérne a politikába

Habár Hillary Clinton egyelőre nem beszélt arról, hogy indulna-e a 2024-es elnökválasztáson, már többször is nyilvánosan hangsúlyozta a félidős választások fontosságát. Mindeközben a Politico című amerikai lap magukat megnevezni nem kívánó forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a Clinton házaspár vélhetően vissza akar térni a politikába.

Donald Trump egyelőre szintén nem jelezte indulási szándékát, ám nyilvánosság előtt már többször említette, hogy fontolgatja az újabb megméretést. "Azt hiszem, őszintén szólva, sokan örülnének egy ilyen döntésnek, és lehet, hogy majd visszatérek rá a félidős választások után" – fogalmazott Trump.

A legutóbbi felmérések szerint a republikánus párton belül egyelőre Trumpnak van a legtöbb esélye a győzelemre. Ezt támasztja alá a Reuters brit hírügynökség decemberi egyik közvéleménykutatása is, mely szerint a republikánusok 54 százaléka választaná a volt elnököt, 11 százalékuk pedig Ron DeSantis floridai kormányzót.

A Gallup amerikai közvélemény-kutató intézet hétfőn közzétett felméréséből az is kiderült, hogy 2021-ben az amerikai választópolgárok pártpreferenciáját tekintve a Demokrata Párt kilencszázalékos előnyről ötszázalékos hátrányba került a republikánusokkal szemben.

A Gallup közlése szerint 1991 óta – amióta az intézet rendszeresen méri az Egyesült Államokban a pártok támogatottságát – ez a legnagyobb arányú változás a pártok támogatottságában.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

(MTI)

Fotó: 123rf

A korábbi amerikai elnök háromszor házasodott: első, valamint jelenlegi felesége is egy modell, második neje azonban színésznő, akiről általában jóval kevesebb szó esik, mint Ivanáról vagy éppen Melaniáról – pedig rá is érdemes egy pillantást vetni.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon jelentette be, hogy a Duna emelkedő vízszintjének köszönhetően megkezdődött a Paksi Atomerőmű újraindítása a múlt heti energiakrízis után.
Sztárok
Hatalmas a boldogság Gulácsi Péteréknél: a spanyolországi igazolást követően a magyar kapus felesége bejelentette, hogy harmadik gyermeküket várják.
Sztárok
A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.
Lifestyle
Nem minden időszak kedvez a nagy döntéseknek vagy a kockázatvállalásnak. A következő napokban három csillagjegy számára olyan helyzetek alakulhatnak ki, amelyek fokozott figyelmet, türelmet és...
Lifestyle
Vannak időszakok, amikor úgy tűnik, minden összeáll: a lehetőségek szinte maguktól érkeznek, a régóta dédelgetett tervek pedig végre valóra válhatnak. A következő napokban három csillagjegy különösen...
Utazás
Alig érte el a végét a múlt heti rekordmeleg, hétfőn újra robban a hőségfüggöny: akár 37 fokig is emelkedhet a hőmérséklet a Kárpát-medencében.