Sztárok

Milliók hiányolták a színésznőt a Harry Potter különkiadásból – Ezért nem vállalta a szereplést

Igazoltan hiányzott Mrs. Weasley

Julie Walters, aki a filmekben a népes Weasley família fejét, az anyatigris Molly-t alakította, a filmsorozat összes részében feltűnik, így mondhatni oszlopos tagja volt a Harry Potter stábnak. Ezért is volt akkora kérdőjel mindenkiben, miért is nem láthattuk őt a különkiadásban. Ahogy arról a Joy beszámolt, a színésznő azért mondott nemet a forgatásra, mert az egészségi állapota miatt arra kényszerült, hogy visszavonuljon.

A Mamma Mia-filmekben is emlékezetes alakítást nyújtó színésznő 2020 végén vallott arról, hogy harmadik stádiumú bélrákot diagnosztizáltak nála. Azóta ugyan sikeres kezelésen esett át és teljesen felgyógyult a betegségéből, de a történtek arra motiválták, hogy jobban figyeljen és vigyázzon magára, a színészet pedig túlságosan megterhelő volt számára.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

II. Erzsébet reagált annak az imádni való egyéves kislánynak a fotójára, aki angol királynőnek öltözött be. A legkisebb részletekre is odafigyeltek, nem lehet elmenni szó nélkül a hasonlóság mellett.

Leadfotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Sztárok
Home&Design
Lehet, hogy annak idején sok pénzt költöttél rájuk, és még mindig ragaszkodsz hozzájuk, de az idő bizony a lakberendezési trendek felett is eljár. Néhány jól ismert dekoráció ma már inkább elvesz az...
Fashion&Beauty
Elsőre talán nem gondolnád, hogy ez a két ruhadarab jól működik együtt, a divatrajongók azonban már felfedezték maguknak a különleges párosítást. A titok a kontrasztban rejlik: az egyik lezser és...
Lifestyle
Amikor odakint szakad az eső vagy süvít a metsző szél, a gondolata is riasztó annak, hogy sporttáskát ragadjunk, átöltözzünk, és elinduljunk az edzőterembe, vagy nekiálljunk a hidegben futni, ezért...
Lifestyle
A nagyik pörköltje általában mindig isteni, de mekkora gondot okozhat a sorrend és az ízesítés?
Lifestyle
Vigyázz, mert ha ezt az alapanyagot a mikróba teszed, akkor az óriásit tud robbanni.
Lifestyle
Amikor a téli hónapok hidegre, szürkére és fojtogatóan sötétre fordulnak, sokunkat kerít hatalmába a levertség, a motiválatlanság vagy a szezonális depresszió. A skandinávok évszázados rutinja,...