Deák Kristóf felesége súlyos beteg: őszintén beszélt a részletekről az Oscar-díjas rendező neje

Deák Kristóf és felesége, Nina nyolc éve élnek boldog házasságban. Mindennel együtt küzdenek meg, legyen szó szakmai feladatról, magánéleti problémáról, új filmről vagy Nina súlyos betegségéről.

Felesége komoly betegségben szenved

Deák Kristóf azután szerzett széles körben ismertséget, hogy megjelent első teljesen önálló alkotása, melynek rendezője, forgatókönyvírója és producere is egyben. A 2016-ban bemutatott Mindenki című rövidfilm amellett, hogy többek között a lille-i Festival du Cinema Européen közönségdíját is elvitte, fődíjat nyert a tokiói rövidfilm-, és a chicagói gyerekfilmfesztiválon is, melyek által az alkotás nevezhetővé vált az Oscar-díjra, amit 2017-ben meg is kapott a legjobb élőszereplős rövidfilm kategóriában. A rendező emellett nemcsak a szakmai, hanem a magánéleti sikereire is büszke lehet, hiszen feleségével, Ninával 15 éve ismerkedett meg az interneten, nyolc éve tartó házasságukból pedig két és fél éve született egy kislány is. Boldogságukat egyedül Nina betegsége árnyékolja be – erről és a kapcsolatukról részletesebben is meséltek a Story Magazin legfrissebb számára. További részletek a galériában!

Nina annak idején az iWiW-en Fenyő Iván ismerősei között bukkant rá az Oscar-díjas rendezőre. „Megszólalt bennem egy hang, hogy írjak neki. Szót fogadtam ennek a belső indíttatásnak, és azt írtam: nagyon szimpatikus a fotója, és elnézést, hogy ilyen udvariatlan vagyok. Hamarosan meg is érkezett a frappáns válasz, hogy nagyon udvariatlan vagyok, és találkozzunk” – idézte fel.
Kattints a további képekért!

Manapság a legtöbb ember munkájához elengedhetetlen a számítógép, így az egér egész napos használata is. Azonban bármennyire veszélytelennek és hasznosnak tűnik ez a kis szerkezet, fontos tudni: ha nem figyelünk oda, milyen kéztartással kattintgatunk, súlyos betegségekkel nézhetünk szembe.

Leadfotó: YouTube/ Blikk

Oldalak

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?
Lifestyle
Vannak olyan keresztnevek, amelyek szó szerint megőrjítik a külföldieket, mivel olyan nehezen kiejthetők a számukra – cikkünkben most három ilyenről rántjuk le a leplet.
Sztárok
A Spencer-ikrek, Lady Amelia és Lady Eliza nemcsak Diana hercegné elbűvölő unokahúgai, de napjaink legnagyobb stílusikonjai is, akik ezúttal Wimbledonban vonzották magukra a tekinteteket.
Fashion&Beauty
Dua Lipának nem kell a szomszédba mennie stílustippekért: a csinos énekesnő nemrég egy bámulatos, átlátszó kreációba bújt, amiben ő maga volt a nőiesség földi megtestesítője.
Lifestyle
Egészség
Megkérdőjelezhetetlen a friss kutatások alapján, hogy a kávé, valamint a koffein jó hatással van a szervezetünkre. Azonban a testünk jelzéseit is figyelnünk kell, hogy ne legyen egészségtelen a...
Utazás
A legtöbb ember már a kocsijában sem tud meglenni klíma nélkül, ami a hőhullámok miatt érthető is. Azonban légkondi nélkül is le tudjuk hatékonyan hűteni az autónkat.