Utazás

Hamis magyar útlevelet használt egy ukrán férfi Amerikában - egy negyedik országban fogták el

Az ukrán férfi hamis magyar útlevéllel lépett az Egyesült Államok területére. Mindez öt évvel ezelőtt történt: az elkövetőt 2021 végén fogták el Lengyelországban, majd átadták a magyar hatóságoknak.

Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene

Szilveszter előtt egy nappal, vagyis december 30-án adták át a lengyel hatóságok a magyar rendőröknek azt az ukrán férfit, aki 2017-ben hamis útlevélle lépett az Amerikai Egyesült Államok területére - írja a police.hu, mely "Véget ért az amerikai álom" címmel jelentetett meg közleményt az üggyel kapcsolatban.

Beszámolójuk szerint Budapesti Rendőr-főkapitányság 2017-ben nyomozást indított, mert olyan információk jutottak a hatóság tudomására, hogy több ügyintéző évekkel ezelőtt ismeretlen személyek részére valótlan okmányokat állított ki jogosulatlanul egy budapesti okmányirodában.

A 46 éves ukrán állampolgár 2016. április 19-én ment be a II. kerületi kormányhivatalba, ahol egy honosított magyar állampolgár adatait felhasználva igényelt magánútlevelet, így valótlan adatokat rögzítettek a közhiteles nyilvántartásban. A bűncselekményben közreműködő okmányirodai ügyintézőt akkor a nyomozóhatóság gyanúsítottként hallgatta ki, és a büntetőeljárást vele szemben lefolytatta.

Fotó: 123rf
Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A bűncselekmény jellegéből adódóan az okmányt igénylő ukrán állampolgár valós adatai akkor még nem voltak ismertek, így az általa akkor használt adatok alapján ellene nemzeti, európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. A valótlan tartalmú magánútlevél birtokosa 2016. június 19-én belépett az USA-ba, de ekkor valós személyazonosságát megállapítani nem lehetett. A budapesti rendőrök végül a férfit az útlevélben szereplő fotója alapján azonosították, majd a lengyel hatóságok elfogták és 2021. december 30-án átadták a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozóinak.

A 46 éves férfit a BRFK Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály nyomozói közokirat-hamisítás bűntett megalapozottgyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet a bíróság elrendelt.

Fotó: 123rf

Soha nem látott fotók kerültek elő az elmúlt évek legnépszerűbb, olykor korszakalkotó hírességeiről – meglepődsz majd, de nem mindenkit sikerült tökéletes formában lencsevégre kapni a fontos irat elkészítésekor.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
Újabb fordulatot vett a brit királyi család egyik legfeszültebb viszonya: úgy tűnik, III. Károly király és kisebbik fia ezúttal sem tudja kihasználni a ritka alkalmat a személyes találkozásra. A...
Sztárok
Taylor Swift és Travis Kelce végre kimondták a boldogító igent, a világsajtó pedig napok óta a grandiózus, sztárokkal teli esküvőtől hangos. Bár minden tekintet az ifjú párra szegeződött, a vendégek...
Utazás
A European Best Destinations közzétette a 2026-os év legfrissebb európai strandrangsorát, amelyet több százezer utazó online szavazata alapján állítottak össze. Az abszolút győztes idén egy...
Lifestyle
Súlyos rákos áttétek gyanújával indítottak azonnali, átfogó daganatkeresést a spanyol orvosok egy hatvanéves páciensnél, aki drasztikus viselkedésváltozással és gyötrő fejfájással került kórházba. A...
Lifestyle
Ha megértjük, hogyan működnek a támadások, felismerjük a jeleket, és időben cselekszünk, akkor a telefonunk biztonságban maradhat.
Lifestyle
Kevés bosszantóbb dolog van egy nyári estén, mint amikor a szúnyogok lakomát csapnak rajtad. A csípés ugyan csak néhány másodpercig tart, a viszketés viszont órákig vagy akár napokig is...