Lifestyle

Sosem feledte édesanyját a gyerekként elrabolt férfi – 30 év után találkoztak újra

A gyerekként elrabolt férfi harminc év után találta meg a családját. Emlékezetből lerajzolta a szülőfaluját, ez segített a régóta várt családegyesítésben.

Újra együtt anya és fia

A kínai Yunnan tartományból származó Li Jingweit négyéves korában rabolták el, az eset még 1989-ben történt. A férfi emlékezett arra, hogy egy kopasz férfi rabolta el, aki ellen nem tudott védekezni – írja a Sky News nyomán a hirado.hu. Elrablása után egy házaspár vásárolt neki ruhákat, majd elutaztak, végül pedig egy örökbefogadó családhoz került, több mint 1500 kilométerre otthonától. A férfi elmondta, hogy a család jól bánt vele, megtanították az emberi lét alapvető fontosságára és arra is, hogy kemény tanulással tehetségessé válhat. Felnőve képeket rajzolt egy bottal a földbe, ez segített neki emlékezni a szülőhelyére.

Kiskora óta honvágya volt, azonban sajnos nem emlékezett sem a szülőhelye nevére, sem pedig arra, hogy merre volt. Miután hallott arról, hogy más elrabolt gyerekek is rátalálnak a családjukra az internet segítségével, a férfi emlékezetből lerajzolta szülőfaluját – a cikkünk végén lévő felvételen látható az általa lerajzolt falu térképe, ami alapján a rendőrségnek sikerült azonosítania a falut, és egy nőt, akinek abban az évben eltűnt a gyermeke. DNS-vizsgálatokat végeztek, amiből kiderült, hogy a faluban azonosított nő valóban Li Jingwei édesanyja.

December végén aztán három külön töltött évtized után aztán végre egy videóhíváson keresztül beszélhettek egymással. „A kamerán keresztül egy pillanat alatt felismertem őt. Örököltem édesanyámtól a szám formáját, sőt, még a fogaink is teljesen egyformák” – mondta Li. Elmondta azt is, hogy minden, amire emlékezett kiskorából, helytálló volt, még a térképen szereplő ház is.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A fiú és édesanyja újév napján végre valahára személyesen is találkozhattak egymással.

Bár ikrek, nem egy napon ünneplik a szülinapjukat, sőt, különböző évszám került a születési anyakönyvi kivonatukra is. Ennyit számít 15 perc.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Kaya Scodelario a Stylist magazinnak adott friss interjújában elárulta, hogy a 2022-es, mérföldkőnek számító 30. születésnapja óta teljesen másként látja önmagát és az életét.
Utazás
Az Expedia friss rangsora alapján egy igazi rejtett atlanti-óceáni gyöngyszem lett Európa legalulértékeltebb, mégis legvarázslatosabb szigete.
Sztárok
Vilmos herceg szerelmi élete jóval Katalin hercegné felbukkanása előtt is tartogatott komoly érzelmeket.
Lifestyle
Egy többmilliós, elfeledett megtakarítás került elő, ám a kapzsi anyós azonnal lecsapott rá. A meny azonban nem hagyta annyiban a dolgot.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, minden napszemüveg ugyanazt nyújtja, pedig egy apró részlet óriási különbséget jelenthet. A jó hír, hogy néhány egyszerű trükkel otthon is könnyedén ellenőrizheted, valóban azt...
Sztárok
Húsz évvel a Született feleségek sikere után James Denton ugyanolyan sármos, mint a sorozat fénykorában.