Sztárok

A 80-at súrolja Charlie legszebb angyala: a kortalan szexszimbólum fiatalabbnak tűnik a fiánál is

A hetvenes években minden férfi a lábai előtt hevert, és ma sincsen semmi szégyellnivalója. Jaclyn Smith, a nagysikerű Charlie angyalai sorozat egykori sztárja akár évtizedeket is letagadhatna.

Charlie legszebb angyala volt

Jaclyn Smith számára a Charlie angyalai című bűnügyi sorozat hozta meg az ismertséget 1976-ban, amit nálunk is nagy sikerrel vetítettek annak idején. Az előtte modellként tevékenykedő, és inkább epizódszerepeket kapó Smith szinte tündökölt főszereplőként Farrah Fawcett és Kate Jackson mellett. Ő volt az egyetlen angyal, aki a sorozat öt évada végig, összesen 110 epizódban szerepelt, miután társai az évek során lecserélődtek.

Karakteréhez szinte hozzánőtt a kétrészes, fehér bikini, a fazon nemcska meghatározta a hetvenes évek fürdőruhadivatját, de Smitht is szexszimbólum-státuszba emelte – emlékeztet cikkében a hirado.hu. A színésznő legnagyobb sikere minden kétséget kizáróan ez a sorozat volt. Bár az „angyali élet” után, a kilencvenes években több thrillerben és romantikus filmben is főszerepet kapott, ám nagy sikert egyik film sem aratott, így sosem tudta megvetni a lábát Hollywoodban. 2003-ban azért beugrott egy kis cameo-szerepre a Charlie angyalai: Teljes gázzal című filmben, és kisebb sorozat-szerepeket a kétezres évek folyamán is vállalt. A 2019-es Charlie angyalai remake-ben is feltűnt egy rövidke szerep erejéig.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Jaclyn idén lett 76 éves, azonban jó pár évtizedet letagadhatna. Győződj meg róla magad is, lapozd fel galériánkat!

Az idő múlása elől bizony nincs menekvés: persze ilyen-olyan trükkökkel, kozmetikumokkal és beavatkozásokkal bárki csalhat kicsit, a csúf igazság viszont az, hogy egy ponton túl már hiába próbáljuk felvenni a küzdelmet a ráncok és az idősödés egyéb jelei ellen – vannak, akik ezt nehezen tudják elfogadni, míg mások méltósággal viselik az öregedést. Ilyen például Cameron Diaz is.

Leadfotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Bár a júliusi kánikulában roskadoznak a boltok polcai a frissnek tűnő zöldségektől és gyümölcsöktől, egy friss osztrák elemzés arra figyelmeztet, hogy bizonyos közkedvelt finomságokat most jobb...
Lifestyle
Sokan úgy gondolják, hogy ha minden hónapban megérkezik a fizetésük, nincs okuk panaszkodni. A karrierszakértők szerint azonban rengetegen jóval kevesebbet keresnek annál, mint amennyit a tudásuk,...
Sztárok
Angelina Jolie mindössze 20 éves volt, amikor megismerte első férjét, a Trainspotting című filmből ismert Jonny Lee Millert. Kíváncsi vagy, hogyan fest a jelenleg 53 esztendős színész?
Lifestyle
A szakítás után mindenki a szívfájdalomra, a sírós estékre és a kínos „akkor most mi lesz velünk?” beszélgetésekre készül. Arra viszont kevesen számítanak, hogy a legidegőrlőbb rész gyakran csak...
Fashion&Beauty
A kilencvenes évek ikonikus trendjei továbbra is hódítanak, és most egy legendás frizura is visszatér a fodrászszalonokba. A szupermodell Christy Turlington által népszerűvé tett rövid fazon...
Home&Design
A városi élet egyik legmakacsabb, mégis sokszor tabuként kezelt problémája a szomszédok közötti zaj, és ilyenkor jön képbe a rendes szigetelés.