Lifestyle

Figyelem, változás: csak eddig érvényesek a veszélyhelyzet alatt lejáró okmányok

Változnak a veszélyhelyzet idején lejáró okmányokkal kapcsolatos szabályok. Januártól egy egységes időpontban jelölik meg az érvényességi idejüket.

Vége a haladéknak

Változnak a veszélyhelyzet idején lejáró okmányokkal kapcsolatos szabályok. A korábbi szabályozás nem konkrét dátumot jelölt meg, hanem a veszélyhelyzet megszűnésének időpontjától számított 60 napban határozta meg az okmányok érvényességi idejét, az erről szóló kormányrendelet azonban jövőre hatályát veszti a Magyar Közlönyben kedden megjelent kormányrendelet szerint. Januártól nem a veszélyhelyzet megszűnésének időpontjához kötik a lejáró hivatalos okmányok érvényességi idejét, hanem konkrét dátumot jelölnek meg.

Az Országgyűlés még karácsony előtt döntött a veszélyhelyzet meghosszabbításáról és ezzel összefüggésben több szabályozási kérdésről. Utóbbiakról a Magyar Közlöny december 17-i számában jelent meg a parlament által elfogadott törvény, amely többi között rögzíti, hogy akinek 2020. március 11. és 2020. július 3. között vagy 2020. november 4. és 2022. május 31. között járt vagy jár le a hivatalos okmánya, az 2022. június 30-áig érvényes lesz.

A december 17-én elfogadott törvény külön megemlíti a hivatalos okmányok között a forgalmi engedélyeket, de a korábbi szabályozások alapján ebbe a körbe sorolhatók többi között a diákigazolványok is.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Kimondja a jogszabály azt is: a meghosszabbított érvényességi idő nem akadálya annak, hogy valaki ezt megelőzően intézkedjen okmánya cseréjéről.

Adathalász emailre és sms-re figyelmeztet a Magyar Posta. Ne kattints a benne szereplő hivatkozásokra, és ne add meg az adataid!

Leadfotó: Máthé Zoltán / MTI

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Évtizedek óta húzódó kérdés kerül ismét reflektorfénybe: kik működtek együtt a kommunista diktatúra titkosszolgálataival? November 4-től bárki betekinthet az egykori állambiztonsági nyilvántartások...
Sztárok
Óriási botrány robbant ki a Ferrarinál a Mexikóvárosi Nagydíj után: Lewis Hamilton kemény szavakkal illette csapattársát, Charles Leclerct, miközben a csapatfőnök is elveszítette a türelmét.
Lifestyle
December 24-e hivatalosan is munkaszüneti nap lesz: az Országgyűlés 193 igen szavazattal fogadta el a javaslatot. A döntést Magyar Péter karácsonyi ajándékként jelentette be.
Sztárok
Váratlanul ért véget Feledy Botond vezetői megbízatása: három hónap után bizalomvesztésre hivatkozva mentették fel a Magyar Külügyi Intézet éléről. A döntés komoly vitát váltott ki a közéletben.
Egészség
Magyar szakemberek több mint 114 ezer esetet elemeztek, és olyan összefüggésre bukkantak, amely a jövőben akár életek megmentéséhez is hozzájárulhat.
Sztárok
Ókovács Szilveszter azonnali menesztése után egymásnak feszülnek az állítások: a volt főigazgató vitatja az átvilágítás megállapításait, miközben az Operaház művészei is elmondták véleményüket.