Bed&Love

Szexfüggőség és orgazmus utáni öklendezések: hálószobatitkairól vallott Will Smith

Rövid időre szakított a feleségével

Az 53 éves filmcsillag saját elmondása szerint rengeteg nővel szexelt a csalódását követő hónapokban. Olyannyira elvetette a sulykot, és olyannyira kivetkőzött önmagából, hogy a görcsösen hajhászott kéj pszichoszomatikus reakciót váltott ki a testéből, miután bekövetkezett nála az orgazmus. Smith szerint mindez abban mutatkozott meg, hogy számos esetben öklendezni kezdett, miután a csúcsra ért partnerével, sőt olyan is előfordult, hogy a színész hányt az orgazmusát követően.

Smith később másodszor is összejött Melanie-vel, de újramelegített kapcsolatuk nem tartott sokáig. Önéletrajzi könyvében egyébként arról is szót ejt, hogy amikor szerelmbe esett feleségével, Jada Pinkettel, a kezdeti időkben minden energiáját arra összpontosítsa, hogy szexuálisan kielégítse választottját, ami elmondása szerint nem ment könnyen. Nem egyszer előfordult, hogy az akkor még ifjú szerelmesek teljes napokat szeretkeztek végig nem csekély mennyiségű alkohol "társaságában".

Smith azt is megemlíti kötetében, hogy 2011-ben rövid időre szakított feleségével. Sőt, egyszer még egy tantrikus szex-specialistát is felkeresett Trinidad szigetén, mert - annak ellenére, hogy házas ember volt - egyfajta "háremet" akart magának kialakítani olyan hírességekből, mint Halle Berry amerikai színésznő vagy Misty Copeland balettművész.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Egy új felmérés szerint a magyar nők többsége színlelte már az orgazmust. A kutatás arra is rávilágított, hogy a magyar nők csaknem fele elégedetlen a nemi életével.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Ez a tartalom olyan elemeket is tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek. Ha azt szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A javasolt szűrőprogram ide kattintva elérhető.
Bed&Love
Lifestyle
Délután fél 4 körül a Facebook, a Messenger és a Meta több más szolgáltatása egyszerre vált elérhetetlenné.
Lifestyle
Elázatni a kenyeret és a zsemlét? Nem a fasírtkészítésről van szó, hanem egy egészen más dologról.
Egészség
A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.
Egészség
A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.
Lifestyle
A négyéves Patrick elveszítette imádott plüssmackóját közvetlenül a családi utazás előtt, de az American Airlines munkatársai olyan csodát tettek a játékkal, ami milliókat hatott meg a neten.
Lifestyle
A környezettudatos és pénztárcabarát takarítás jegyében egyre többen fordulnak a nagymamáinktól örökölt házi praktikákhoz, ám az egyik legnépszerűbb csodaszer komoly károkat és veszélyt is okozhat.