Egészség

Magyarországon is elérhetővé vált a tű nélküli védőoltás

Számos európai országban már évek óta hozzáférhető az influenza elleni védőoltás, melyet orrspray formájában lehet beadni a gyerekeknek. Most hazánkba is megérkezett.

A gyermekek a leginkább veszélyeztetettek

Magyarországon is forgalomba hozták azt a különleges, tű nélküli védőoltást, melyet orrspray formájában lehet beadni a gyerekeknek - írja az AstraZeneca közleményére hivatkozva a HVG.hu. Egy négykomponensű védőoltásról van szó, mely tartalmazza az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Unió által ajánlott vírustörzseket, és a 24 hónapos kort betöltött, de 18 évesnél fiatalabb gyermekek, valamint serdülők számára fejlesztették ki.

Egyes európai országokban már hosszú évek óta elérhető a Magyarországon most forgalomba kerülő védőoltás, melyet az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) még 2014-ben engedélyezett. A szakértők álláspontja szerint az, hogy a védőoltás nem injekció, hanem orrspray formájában juttatható a gyermekek szervezetébe, komolyan segítheti a célcsoport immunizálását, ami azért is fontos, mert a legkisebbek jelentős szerepet játszanak az influenzavírus terjesztésében.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Sőt, az influenzaszezonban a gyermekek minősülnek a legveszélyeztetettebb korosztálynak, mivel az őszi-téli időszakban rengeteg időt töltenek zárt térben az óvodákban és az iskolákban. Az AstraZeneca szerint számos tanulmány rámutatott már, hogy a gyerekek hosszabb idő alatt ürítik a vírust, mint a felnőttek, és még 10 napon túl is fertőzőképesek lehetnek, mi több, a kisgyermekek napokkal az első tünetek megjelenése előtt is továbbadhatják másoknak a vírust.

Fotó: 123rf

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Egészség
Egészség
Akad olyan, aki reggel nem igazán képes beállni a zuhany alá, a többség még este hanyagolná a fáradtság miatt.
Utazás
Magyarországon is egyre többen látnak nyestet, amik kezdenek elszaporodni a belváros környékén.
Lifestyle
A következő telihold Magyarországon 2026. július 29-én, szerdán 16:35-kor következik lesz: bár a Hold ekkor éri el a teljes megvilágítottság állapotát, már az ezt megelőző és követő napokban is...
Sztárok
Kasza Tibi csak fogta a fejét: a Pókember egyik klasszikus idézete volt a megfejtés a Szerencsekerékben.
Lifestyle
A szakértők szerint az Egyesült Államok óriási zuhanása elég nagy meglepetés.
Lifestyle
Forró nyári napokon percek alatt hűsítő italra vágyunk, de a jégkészítés órákig tarthat. Egy fizikai trükkel azonban felgyorsítható a folyamat.