Lifestyle

Először lett női miniszterelnöke Svédországnak, a mandátuma alig pár óráig tartott

Magdalena Andersson pár órára az európai országok női vezetőinek nem túl népes táborához csatlakozott, ám kinevezése után le is mondott.

Történelmet írt, majd távozott

Szerda délelőtt választotta meg a svéd parlament miniszterelnöknek – az ország első miniszterelnöknőjének – Magdalena Anderssont, a svéd szociáldemokraták vezetőjét, aki azonban néhány órával később le is mondott a posztról – írta meg a hvg.hu.

Az 54 éves közgazdász, aki korábban elődje, Stefan Löfven pénzügyminisztere volt, kedd este szerezte meg a tisztséghez szükséges támogatást a baloldali párttal az utolsó pillanatban kötött megállapodásnak köszönhetően. Elveszítette azonban egy kulcsfontosságú centrista párt támogatását a költségvetéséhez. Ennek ellenére bízott benne, hogy így is fogja tudni kormányozni az országot.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ám a költségvetési tervezete nem ment át végül a parlamenten, az ellenzék javaslatát fogadták el helyette, a Zöldek pedig kiszálltak szociáldemokratákkal kötött koalíciós megállapodásból.

Ezt követően Andersson bejelentette a távozását, mert nem akart egy olyan kormányt vezetni, amelynek legitimációja megkérdőjelezhető. Hozzátette: reméli, hogy újra miniszterelnök lehet egy egypárti kormány élén.

Eddig egyébként Svédország volt az egyetlen észak-európai ország, amelynek sosem volt női miniszterelnöke.

Tudj meg többet Európa női vezetőiről - lapozz!

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Diana hercegné tragikus halála után a királyi család a nyilvánosság elől elvonulva igyekezett feldolgozni a veszteséget, Károly herceg pedig egy különleges afrikai expedícióval próbálta enyhíteni...
Lifestyle
Az idő lehűlésével együtt az aktivitásunk és lecsökkent, a szabadidős programokat és a hosszú sétákat felváltja a meleg lakás és a bekuckózás. Ennek egyetlen nagy veszélye van: a képernyőidőnk...
Fashion&Beauty
Ami néhány éve még leginkább a nagymamák ékszeres dobozában lapult, ma már a legstílusosabb nők egyik kedvenc kiegészítője. A divatvilág ismét elővette a múlt egyik ikonikus darabját, amely egészen...
Sztárok
Több mint egy évtizeddel a Gossip Girl - A pletykafészek fináléja után New York elitjének világa még mindig megkerülhetetlen része a popkultúrának, a manhattani elitet életre keltő színészek pedig ma...
Lifestyle
A kipihent, frissebb tekintet sokak számára az egyik legfontosabb szépségideál, és úgy tűnik, a sztárok körében is egyre nagyobb figyelmet kap az ezt célzó beavatkozás. Több ismert nő is nyíltan...
Fashion&Beauty
A 2000-es évek divatja teljes erővel robbant be 2026-ban, ám a nosztalgikus Y2K-vonal most sokkal tudatosabb, kifinomultabb és viselhetőbb formát öltött. A Z generáció által a TikTokon újjáélesztett...