Sztárok

Elhunyt Csűrös Karola: férje után ment a népszerű színésznő

Tragikus hírt közölt a Madách Színház. Csűrös Karola színművész 85 éves volt.

Elment a Szomszédok Etusa

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Szerda délben a Madách Színház a Facebook-oldalán közölte Csűrös Karola halálhírét. A bejegyzésben felidézték a 85 éves korában elhunyt, Karcsiként becézett színművésznő pályafutását.

1959-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Cserfes, jókedvű naivaként kezdte pályáját, modern lányfigurák megformálásával. Hamar rátalált saját művészi hangjára, karakterszerepek megformálásával, vígjátékokkal érte el legnagyobb sikereit. Első jelentősebb filmszerepét a Két emelet boldogság című filmben kapta 1960-ban. 1962-ben szerződött a Madách Színházhoz. Öt évtizeden át volt a színház tagja, derűs személyiségével jókedvet hozott mindennapjainkba. Célia, Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékában, Margit a Régimódi történetben, fantasztikus komika Ray Cooney: Ne most, drágám! című komédiájában. Utolsó bemutatója a Forgószínpad volt, amelyben többek között Psota Irénnel, Pásztor Erzsivel, Békés Italával, Für Anikóval, Kállai Ilonával, Lehoczky Zsuzsával és Zenthe Ferenccel játszott együtt.

Férje, Horváth Ádám teleregényében, a Szomszédokban lett országosan ismert és nagyon népszerű. Örökre mindenki számára Etus maradt, talán azért, mert ő maga volt a kedvesség, a gondoskodás, az életigenlés és a humanizmus.

Művészetét 1993-ban Erzsébet-díjjal és Déryné-díjjal ismerték el, 2001-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, 2006-ban Érdemes művész lett.

Csűrös Karolát a Madách Színház saját halottjának tekinti.

Karcsika, sosem felejtünk el” – írták.

Néhai férje, a magyar televíziózás történetének meghatározó és műfajteremtő művésze, Horváth Ádám 2019-ben, 89 éves korában távozott az élők sorából hosszú betegség után. Az özvegyen maradt Csűrös Karola teljesen összetört, a gyász rányomta a bélyegét az egész életére, teljesen elzárkózott a nyilvánosságtól, és az egészségi állapota is romlásnak indult. Két és fél évvel az után, hogy a sors elszakította őket egymástól, az egykori házaspár újra egyesülhetett a túlvilágon.

Osztozunk a család és a kollégák fájdalmában, nyugodjék békében!

Leadfotó: facebook.com/storymagazin

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Eva Longoria szerint az emberek gyakran keresik azt az egyetlen titkot, amely garantálja a fiatalos külsőt és a jó formát – ő azonban úgy véli, ilyen „csodaszer” nem létezik. A színésznő álláspontja...
Lifestyle
A Szűznek a felgyülemlett feszültség most nem gondolati szinten jelenik meg, hanem cselekvésre is ösztönzi őt.
Sztárok
Évek óta találgatják a királyi család rajongói, vajon mikor láthatja újra III. Károly király legfiatalabb unokáit. Nos, a közeljövőben egy olyan eseményre kerülhet sor, amely akár egy régóta várt...
Egészség
Óriási gondot tud okozni, ha egy kórházi műtőben nem működik a klíma.
Lifestyle
A papírtörlő gyakorlatilag már minden háztartásban ott van, de vannak dolgok, amikre nem ezt kellene használni.
Fashion&Beauty
Mielőtt a vörös szőnyeges divatot a merész kivágások és extravagáns kreációk uralták volna, Hollywood legendás sztárjai a kifinomult elegancia, a tökéletes szabásvonalak és az időtlen nőiesség...