Lifestyle

Bicskanyitogató, mit tett anyósa a nővel, miközben hangosan vajúdott a szülőszobában

"Azt mondta, a jog a nagymamát illeti, hogy nevet adjon a gyereknek"

Szürreálisnak hangzik, de Lauren beszámolója szerint színigaz: a szerencsétlen nő anyósa épp akkor kezdett el lelkesen ötletelgetni a lehetséges babanevekkel kapcsolatosan, amikor a kismama már a szülőszobában vajúdott. Lauren állítólag nyolc centiméterre ki volt tágulva, hatalmas fájdalmaktól szenvedett, epidurális érzéstelenítésben sem részesítették, és az anyós épp e kiszolgáltatott pillanatban kezdte el idegesítő okoskodását. Az anyuka beszámolója szerint férje édesanyja a hagyományos indiai nevek szerelmese volt, és miközben Lauren a kínok kínját élte át, az anyós előkapta a telefonját, hogy azon mutogassa neki a szerinte megfontolandó névlehetőségeket. Egyáltalán nem csoda, hogy a kismama megelégelte anyósa kotnyeleskedését, érzéketlenségét, sőt - mondjuk ki - bunkóságát, s megkérte a nőt, hogy hallgasson el, vagy távozzon a helyiségből.

"Ezután az anyósom odament a férjemhez, elkezdett sírni, és elmondta, hogy mennyire gonosz és tiszteletlen vagyok, mert hát a jog a nagymamát illeti, hogy nevet adjon a születendő unokájának" - elevenítette fel a történet folytatását Lauren.

Szerencsére a nő többször nem követte el azt a hibát, hogy engedte, anyósa a szülőszobában tartózkodjon a vajúdása alatt. "Egyszer követtem el ezt a hibát. A második gyereknél már nem engedtük be a szülőszobába" - írta az anyuka a TikTok-videója alatti kommentszekcióban.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

A páciens görcsrohamokról, a tájékozóképessége elvesztéséről és beszédproblémákról is beszámolt. Miután kórházba szállították, az orvosok agyi szkennelés és vérvizsgálat segítségével állították fel a meghökkentő diagnózist.

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Danielle Campbell még tinédzserként lopta be magát a Disney nézőinek szívébe, azóta azonban több mint másfél évtized telt el, és a bájos gyereksztárból mára gyönyörű felnőtt nő lett.
Fashion&Beauty
Van az a ruhadarab, amit néhány éve még régimódinak gondoltunk, most pedig hirtelen minden divatos nő szekrényében ott szeretnénk látni. Egy régi, különleges záródással készült kabátfazon most új...
Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...
Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...
Fashion&Beauty
Idén ősszel nem kell automatikusan a barna, a bézs és a bordó után nyúlni, ha igazán divatos összeállítást szeretnél. A szezon legizgalmasabb színkombinációi ugyanis sokkal merészebbek és...
Lifestyle
Kevés utálatosabb házimunka létezik a sütőtakarításnál. A vasárnapi sült szaftja fröccsen, a sajt kifolyik, a süteményből cseppent tészta pedig másodpercek alatt ég rá a méregdrága készülék belső...