Hajszálon múlt, hogy nem történt tragédia: félelmetes pillanatokat élt át Ónodi Eszter

Ónodi Eszter, a Katona József Színház oszlopos tagja hatalmas népszerűségnek örvend hazánkban, ráadásul a legnagyobb magyar filmek nélkülözhetetlen szereplője is egyben. A Jászai Mari-díjas színésznő most felidézte, mire gondolt, miközben az Aglaja című film forgatása során több tíz méter magasságba emelte fel a hajánál fogva egy darukezelő.

Kivételes művész

Ónodi Eszter 1991–1995 között az ELTE angol–magyar szakán tanult és szerzett bölcsészdiplomát, de időközben felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskolára is, Zsámbéki Gábor osztályába. Már harmadéves főiskolásként megismerhette a színházi világ rejtelmeit, hiszen megkapta első főszerepét a Katona József Színházban, majd belekóstolhatott a forgatás világába is. Immáron 23 éve a neves teátrum tagja, de számos helyen vendégművészként is színpadra lép, emellett a legrangosabb magyar filmekben is láthatják a nézők, no meg számos külföldi filmben szinkronizál. Az idei ősz azonban egy teljesen új fejezetet is nyitott az életében, hiszen az Ónodi Eszter & The Open Pub zenekar énekesnőjeként debütált a közönség előtt: az Előadóművészi Jogvédő Irodának adott interjújában elárulta, hogyan élte meg a fellépést, illetve az odáig vezető utat, emellett kitért az Aglaja című film forgatására is, melynek során hajmeresztő pillanatokban volt része. A galériánkban megtalálod a részleteket!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A Jászai Mari-díjas színésznő egy alapítványt szeretne támogatni két olyan saját relikviájával, amelyeket a munkája során kapott.

Leadfotó: Instagram/ eszter_onodi

Oldalak

Sztárok
A Scootert imádja a magyar közönség, és a banda most a Campus fesztiválon lépett fel.
Utazás
Lélegzetelállító vulkáni tájak, buja trópusi növényzet és a végtelen óceán vár – mindez hosszú, fárasztó interkontinentális repülés nélkül.
Sztárok
Alain Delon nemcsak minden idők egyik legnagyobb francia filmsztárja volt, hanem olyan férfi, akinek kisugárzása és szépsége évtizedeken át emberek millióit bűvölte el világszerte. Nem véletlen, hogy...
Sztárok
Sokan irigylik a brit királyi család legfiatalabb tagjainak életét, ám Vilmos herceg és Katalin hercegné tudatosan arra törekszenek, hogy gyermekeik a lehető legátlagosabb gyermekkort élhessék meg....
Lifestyle
Kánikula és heves zivatarok váltják egymást: a HungaroMet 11 vármegyére adott ki riasztást a közeledő viharok miatt.
Lifestyle
A rakott krumpli igazi klasszikus, amely szinte minden családban másképp készül. Van azonban egy egyszerű hozzávaló, amelyet meglepően kevesen használnak, pedig sokkal selymesebbé és gazdagabb ízűvé...