Sztárok

Újra filmszerepet kapott Lindsay Lohan, de az arca már sosem lesz ugyanolyan, mint régen

Nagy visszatérésre készül a kétezres évek egyik legnagyobb botrányhősnője, élete viharos évei azonban nem múltak el nyom nélkül, a színésznő arca szinte felismerhetetlen a rengeteg botox miatt.

Nagy visszatéréssel próbálkozik

Az elmúlt napok bulvárhírei alapján okkal érezhetnénk azt, hogy újra 2007-ben vagyunk, hiszen a korszak ikonikus botrányhősnői újra a címlapok főszereplői, igaz, ezennel nem a féktelen bulizásukkal hívják fel magukra a figyelmet, hanem azzal, hogy végre úgy tűnik, mindegyikük élete sínre került. A pophercegnő Britney Spears 13 gyötrelmes év után kikerült a gyámság alól, az egykori partikirálynő Paris Hilton is lenyugodott, és kimondta a boldogító igent a szerelmének, a triumvirátus harmadik tagja, Lindsay Lohan pedig hosszú évek mellőzöttsége után végre ismét forgat, ugyanis szerepet kapott egy karácsonyi filmben, ami nem mellesleg a népszerű Netflix streaming-szolgáltató égisze alatt készül.

Most ki is került az első hivatalos fotót a Christmas in Wonderland, azaz a Karácsony csodaországban címet viselő filmből, a képen pedig Lohan kéz a kézben látható a férfi főszereplőt alakító Chord Overstreettel, akit legtöbben a Glee-ből ismerhetünk. A posztot elnézve azonban nem mindenki csak a dolog jó oldalát vette észre, sokan inkább a színésznő külsején felfedezhető változásokat emelték ki, és nem a jó értelemben sajnos…

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Lapozd fel a galériánkat!

A kilencvenes évek szexszimbóluma ma már csak árnyéka régi önmagának.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Semmelweis Egyetem újabb mérföldkőhöz érkezett a lakossági egészségnevelésben: elindította a „Semmelweis HELP a tányéron” elnevezésű edukációs sorozatát.
Home&Design
Nem elég, ha egy törölközőről azt állítják, hogy gyorsan szárad, muszáj alaposan megvizsgálni.
Lifestyle
Nyáron nagy megterhelésnek volt kitéve a hűtő, és biztosan nőtt a fogyasztása is.
Egészség
Az őszies időjárás miatt egyre több gomba jelenhet majd meg, és előfordulhat, hogy a kutyánk egyet lelegel.
Sztárok
A brit királyi család számára újabb komoly fordulat érkezett, amely a jelek szerint különösen váratlanul érte Vilmos herceget, de főleg feleségét, Katalint.
Sztárok
Arnold Schwarzenegger nem is tagadja, hogy ez a film mélyen megérintette őt, és tudja jól, hogy nem szégyen egy alkotás miatt sírni.