Szenvedélyes csókcsata közben fotózták Jennifer Lopezt és Ben Afflecket: izzott köztük a levegő

Csókcsatát vívnak szinte mindenhol

A jelek szerint annyira jól működik köztük a dolog, hogy már az összeköltözést tervezik, ugyanis nemrég háznézőbe kezdtek, sőt, szárnyra kaptak olyan pletykák is, hogy ismét belevágnak az esküvőszervezésbe. 2003-ban egyszer már megtörtént a lánykérés, korábbi híresztelések szerint az esküvőt Santa Barbarában tartották volna, ám mint ismert, a nagy napot végül elhalasztották, 2004-ben pedig már jött a lesújtó hír, miszerint JLo felbontotta az eljegyzését Affleckkel. Persze korai lenne még kijelenteni, hogy közel húsz év után sor kerülhet az elmaradt esküvőre, de ha minden úgy megy tovább, mint eddig, simán előfordulhat, hogy Bennifer hamarosan oltár elé áll - ha pedig így alakul, várhatóan akkora médafigyelmet kap a lakodalom, hogy a csapból is az esküvőjük fog folyni. Addig azonban meg kell elégednünk az utcán lőtt lesifotókkal és a rendezvényeken, valamint díjátadókon készített felvételekkel: itt van például a legfrissebb közös képük, mely a Los Angeles-i reptéren készült róluk búcsúzkodás közben. A fotót elnézve egyértelműen látszik, mennyire imádják egymást, hiszen csak úgy izzott köztük a levegő. Íme:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ben Affleck nem akárkivel bocsátkozott majdnem intim viszonyba: egy kollégájáról van szó, aki ráadásul férfi.

Leadfotó: Profimedia

Oldalak

Utazás
Tamás a családjával a Balatonnál nyaral, és van egy kedvenc büféjük, ami erősen megnövelte az árakat a hőség miatt.
Home&Design
Volt idő, amikor a nyitott polcok jelentették a modern, laza, Pinterest-kompatibilis konyha csúcsát. Szépen sorba rendezett bögrék, gondosan válogatott tányérok, egy kis olívaolaj, egy kis szárított...
Sztárok
Hivatalosan is feleség lett Thylane Blondeau. A francia modellt mindössze hatévesen választották meg a világ legszebb kislányának, most pedig egy varázslatos párizsi ceremónián mondta ki a boldogító...
Egészség
A vendégek harmada heves hányással és hasmenéssel küzdött a nagy nap után egy baranyai esküvőn. Az NNGYK jelentése szerint calicivírus tarolt a násznép soraiban, miközben az országban külföldről...
Sztárok
Szabó Győző őszintén vallott az életéről: az 55 éves színész tisztában van azzal, hogy a fiatalkori pörgés és a függőségek egyszer visszaütnek. Bár most mindent megtesz az egészségéért, úgy érzi, a...
Sztárok
Súlyos vádakkal állt a nyilvánosság elé a ValóVilágból megismert Kutai Kinga. Az édesanya, aki egyedül neveli hallássérült és ADHD-s kisfiát, egy országos oktatási demonstráción nyilvánosan állította...