Lifestyle

Bombasztikus újítással rukkolt elő a Messenger - évek óta erre várt mindenki

Rossz hír a kiberbűnözőknek

Mark Zuckerberg most a Facebookon jelentette be, hogy mégsem kell 2022-ig várni a sokak által kívánt fejlesztésre, és a Messenger felületén mostantól elérhetővé válik a végpont-végpont közti titkosítás. Lényege, hogy a csevegőpartnerek közötti levélváltás kizárólag a két végponti eszközön követhető nyomon, azaz az üzenet titkosítva halad át a csatornán, a feloldásához nélkülözhetetlen kulcs pedig a fogadó fél készülékén található. Így aztán a kiberbűnözők számára lehetetlenné válik, hogy megkaparintsák az üzenetfolyam tartalmát. Sok felhasználó számára jelent ez az újítás hatalmas megkönnyebbülést, ugyanis, ha eddig diszkrét, érzékeny tartalmakat küldözgettek egymásnak a Messengeren keresztül, mindig fennállt a lehetősége, hogy azokhoz harmadik fél is hozzáférhet. Mostantól azonban elhárulhat ez a veszély.

Zuckerberg már említett Facebook-bejegyzése szerint az új funkcióval a hang- és videohívásokat lehet titkosítani, míg a csoportos beszélgetéseknél, továbbá csoportos hang- és videohívásoknál opcionálisan lehet majd ki- és bekapcsolni a funkciót.

A bejegyzésben erről ugyan nincs szó, de minden bizonnyal az androidos eszközt és iPhone-t használók, továbbá a Messenger webes változatát előnyben részesítő userek számára is elérhető az új funkció.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Egy évtized után megszünteti az arcfelismerő funkcióit a Facebook, mert túl nagy biztonsági kockázattal jár.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Amikor beköszönt az első igazi őszi hideg, semmi sem melegíti át jobban a testet és a lelket, mint egy gőzölgő, tápláló tál leves. A hideg napok tökéletes alkalmat teremtenek arra, hogy végre...
Sztárok
A Született feleségek egykori gyereksztárja már rég nem az a bájos kisfiú, akit annak idején a Lila akác közben megismerhettünk: Mason Vale Cotton 24 évesen kifejezetten jóképű fiatalemberré érett.
Fashion&Beauty
Egykor sokan inkább elkerülték, ma viszont újra a divatrajongók kedvence. A retró hangulatú darab nemcsak kényelmes, hanem meglepően elegáns összeállítások alapja is lehet – ráadásul megfelelő...
Lifestyle
A hosszú élet titkát sokan különleges étrendekben, étrend-kiegészítőkben vagy bonyolult egészségmegőrző rutinokban keresik, pedig a legfontosabb szokások között egy meglepően egyszerű dolog is...
Home&Design
Lehet, hogy annak idején sok pénzt költöttél rájuk, és még mindig ragaszkodsz hozzájuk, de az idő bizony a lakberendezési trendek felett is eljár. Néhány jól ismert dekoráció ma már inkább elvesz az...
Fashion&Beauty
Elsőre talán nem gondolnád, hogy ez a két ruhadarab jól működik együtt, a divatrajongók azonban már felfedezték maguknak a különleges párosítást. A titok a kontrasztban rejlik: az egyik lezser és...