Sztárok

Adele megmutatta legújabb klipje bakiparádéját, nem lehet kibírni nevetés nélkül

Az énekesnő mindig olyan komolynak tűnik, most itt a bizonyíték, hogy nagyon is tud nevetni magán.

Megjelent az Easy on Me

Pár hete derült fény arra, hogy hosszú évek hallgatása után Adele nagy visszatérésére készül. Hat esztendeje jelent meg az Oscar-, Golden Globe-, valamint tizenötszörös Grammy-díjas angol énekesnő, zenész-dalszerző legutóbbi albuma, de hamarosan újra összetöri milliók szívét, ugyanis megjelenik soron következő, szám szerint negyedik lemeze, ami minden bizonnyal zsúfolásig tele lesz slágergyanús, tőle megszokott balladákkal.

Októberben meg is jelent az első melódia a korongról, ami szinte rögtön a rajongók legújabb kedvence lett. Az Easy on Me minden létező rekordot megdöntött, a megjelenése utáni 24 órában a legtöbbet játszott dal lett a Spotify-on és globálisan. A számban az énekesnő kilencéves fiát szólítja meg, és a volt férjével való válásáról vall.

A videóklipet a nagysikerű kanadai filmes, Xavier Dolan rendezte, aki már Adele 2015-ös dala, a Hello kapcsán is együttműködött a sztárral. A klip jelenleg több mint 145 millió megtekintésnél jár a YouTube-on. Ám amilyen erőteljes és drámai a kisfilm, annyira viccesen zajlott a forgatása, erről pedig nemrégiben maga az énekesnő tett közzé egy videót.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Lapozz a folytatásért!

Ezt az oldalát nem gyakran mutatja meg

Bár a színpadokon általában szomorkás dalaival tűnik fel, Adele valójában egy végtelenül kedves és barátságos személy, akitől a mókázás sem áll messze. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a minap az Instagram-oldalán megosztott egy majdnem kétperces videót, amely az Easy on Me videóklip forgatása alatt rögzített bakikat foglalja össze. Ezen tökéletesen látszik, hogy Adele milyen jóízűen tud kacagni magán, amikor meggyűlik a baja a retró kazettás magnóval, vagy éppen az arcába fújja a szélgép a röpködő papírlapokat.

Nem akárkit szeretne megleckéztetni a népszerű színésznő zsűritagként.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egy párkapcsolatban nem mindig a hangos viták jelzik, hogy baj van. Gyakran az apró, félmondatok árulkodnak arról, hogy a másik fél érzelmileg eltávolodott, feszültté vált vagy már nem érzi jól magát...
Lifestyle
Bár a Titanic katasztrófája vált a hajózás történetének legismertebb tragédiájává, a második világháború végén történt egy szerencsétlenség, amely több mint kilencezer ember életét követelte – mégis...
Lifestyle
Hollywood legemlékezetesebb filmjei között számos Stephen King-adaptáció található, legyen szó izgalmas börtön drámákról vagy hátborzongató szállodai rémtörténetekről.
Lifestyle
Előfordul, hogy figyelmetlenségből néhányan a kuka mellé dobják a szemetet. Ha valaki rendes, akkor felveszi és kidobja.
Home&Design
A karakter és a stílus visszatér a konyhákba, és a tervezők szerint az apró, vintage kiegészítők adják azt a különleges bájt, amire mindenki vágyik.
Lifestyle
Kis dolgoknak tűnnek, de ezekkel a trükkökkel tényleg sokat lehet spórolni – észrevétlenül is.