Lifestyle

Egy kismama halála után több ezren tüntettek Lengyelországban

Varsóban több ezren tüntettek az abortusztilalom miatt.

Felszólaltak a túl szigorú abortusztörvények ellen

Varsóban több ezren tüntettek szombaton az abortusztilalom miatt, a vezető ellenzéki politikusok részvételével megtartott tiltakozást azt követően hívták össze a feminista szervezetek, hogy a dél-lengyelországi Pszczyna város kórházában elhunyt egy 30 éves kismama, akinél a tiltakozók szerint túl későn hajtották végre az abortuszt az Alkotmánybíróság korábbi döntése miatt.

A lengyel alkotmánybíróság tavaly októberben megállapította, hogy nincs összhangban a lengyel alaptörvénnyel az 1993 óta érvényes abortusztilalom alóli egyik kivétel, mégpedig az, amely a feltehetőleg súlyosan beteg magzatok művi vetélését tiltja. Az alkotmánybírósági döntés nem vonatkozott az abortusztilalom két másik, most is érvényes kivételére. Ezek értelmében a terhességmegszakítás megengedett, ha a gyermek nemi erőszak következtében fogant, valamint ha veszélyben van az anya élete vagy egészsége. Az ítélet tavaly ősszel tömeges feminista tüntetéseket váltott ki országszerte.

A szombati tiltakozások résztvevői szerint a Pszczynában elhunyt, harmincéves asszony esetében az orvosok éppen az említett alkotmánybírósági döntés miatt nem szakították meg időben a terhességet. A nő szeptemberben, a terhesség 22. hetében került kórházba, miután elfolyt nála a magzatvíz. A gyermeknél már korábban fejlődési rendellenességeket állapítottak meg. A kórházban a nő szeptikus sokk következtében elhunyt.

Pénteken Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő nagy tragédiának nevezte a terhes asszony halálát, aláhúzta egyúttal, hogy ez nem hozható összefüggésbe a tavalyi alkotmánybírósági döntéssel. „Ha az anya élete vagy egészsége veszélyben forog, a terhességmegszakítás továbbra is megengedett, itt (az alkotmánybírósági ítélet nyomán) semmi sem változott” – hangsúlyozta. Aláhúzta: az asszony halálának körülményeit tisztázni kell.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A pszczynai kórház vezetése a kedden kiadott nyilatkozatban azt írta: az orvosok az adott esetben az érvényes jogi szabályok alapján, a nő és a magzat egészségét és életét szem előtt tartva jártak el. Az ügyben október elején ügyésségi eljárás indult.

A haláleset miatt szombaton Varsón kívül több lengyelországi városban is tartottak tiltakozásokat. A tüntetők a "Női jogok egyenlők az emberi jogokkal", "Élhetett volna" jelszavakkal vonultak a belvárosi utcákon át a varsói alkotmánybíróságtól az egészségügyi tárca székhelyéig. A menet elején a "Vér van a kezeteken" feliratú transzparenst vitték.

Nyolc ember meghalt és többen megsérültek a texasi Houstonban megrendezett Astroworld zenei fesztivál első estéjén, amikor az 50 ezres nyitókoncerten a tömeg agyonnyomta a színpad közelében állókat. A hírek szerint az előadó a történtek ellenére is folytatta a koncertet, a jelenlévők beszámolói szívet tépők.

Leadfotó: facebook.com/aborygen1

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Kapu Tibor drámai hangvételű bejegyzésben állt ki Polgár Judit mellett, miután a sakklegendát felkérték államfőjelöltnek.
Sztárok
Nyílt levélben határolódtak el a vezetőségtől és hűtlen kezeléssel "gyanúsított" alkotóktól a Budapesti Operettszínház elismert művészei.
Lifestyle
Sokkolta a szépségipar világát a hír: alig 35 éves korában életét vesztette a Miss Universe Jamaica korábbi döntőse, LaToya Malcolm.
Lifestyle
Egy történelmi, 19. századi kőház megvásárlásával akarta valóra váltani régi álmát a házaspár, ám a kulcsátvétel után azonnal elszabadult a rémálom.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, 50 felett már csak a kímélő mozgásformák jöhetnek szóba, pedig a szakértők szerint van egy edzéstípus, amely még ezeknél is több előnnyel járhat. Ráadásul nem kell hozzá...
Lifestyle
Vajon miért érzed úgy, hogy bizonyos dolgok újra és újra megtalálnak az életben? A maja horoszkóp szerint születésed napja nemcsak a személyiségedről, hanem a földi küldetésedről is sokat elárulhat.