Utazás

Megállt az idő az elhagyatott kastélyban, lassan az enyészeté lettek a lakatlan szobák

A kísértetjárta kastély története tele van rejtélyes halálesetekkel és eltűnt gyerekekkel. Fotókon az elhagyatott épület: szívet tépő, ahogy a lakatlan szobák lassan elenyésznek.

Kastély az erdőben

A Belgiumban található Moulbaix kastélyt 1860-ban építették meg egy 16. századi feudális erőd helyére, és majdnem 150 évig lakták, míg 2007-ben elhunyt az utolsó lakója, Ursel grófnője, az örökösök pedig nem tudtak megegyezni az öröklés kérdésében. Így az egykor fényűző kúria lassan az enyészetté vált.

A 344 ablakkal rendelkező várpalota 64 hektáros földbirtokon található. A kastély 1889-ben teljesen leégett, de a tűzeset után újjáépítették. A kastélyról már régóta az a hír járja, hogy kísértetek lakják, és a helyiek azt beszélik, azért sem álltak sorba az emberek, hogy beköltözzenek, mert számos máig megmagyarázhatatlan haláleset történt az épület falai között. A fáma szerint három öngyilkosságot jelentettek Moulbaix-ből, és a legendárium szerint két gyermeknek is itt veszett nyoma. Egy másik mendemonda arról szól, hogy egy betörőt találtak meg holtan a kastélyban, de halálának körülményei a mai napig zavarosak.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Miután lakatlanná vált, legfeljebb az elhagyatott helyek iránt érdeklődők látogatták illegálisan, egészen 2016-ig, ekkor lett új tulajdonosa az ingatlannak. Mutatunk pár képet abból az időből, amikor senki nem lakta a kísértetkastélyt.

Lapozd fel a galériánkat!

Neil Ansell a felrobbant atomreaktor melletti erdőben kirándult, amikor egy rejtélyes táskára bukkant.

Leadfotó: facebook.com/definitionorg

Oldalak

Utazás
Sztárok
Buzsik Borka ragyog: a Liverpool sztárfocistájának szerelme korábban is gyönyörű volt, ám az anyaság tovább szépítette őt, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a friss fotói.
Egészség
Természetesen elkezdenek előkerülni a melegebb takarók, de nem mindegy, milyen huzatot használunk.
Utazás
Az autósok többsége nem ismeri a színes gumicsíkok valódi jelentését, de nem dekorációs elem.
Lifestyle
A gyerekkori képzeletbeli barátok emléke felnőttkorban is kísérthet bennünket, hiszen egy új kutatás szerint azok a felnőttek, akiknek kicsiként kitalált játszópajtásuk volt, jóval gyakrabban éreznek...
Sztárok
A jordán trónörökös felesége ismét bebizonyította, hogy kifinomult ízlése vetekszik a világ legelegánsabb hercegnéiével, legutóbbi megjelenésével pedig egyenesen Katalint idézte.