Lifestyle

Pontosan 100 éve próbált meg visszatérni a trónra az utolsó magyar király

Az utolsó magyar király visszatérési kísérlete

Károly 1921-ben két alkalommal is megpróbált visszatérni a trónra. Először március 27. és április 5. között jött vissza Magyarországra, és Horthy Miklós kormányzótól követelte a hatalom átadását. Horthy ekkor még le tudta beszélni erről, így Károly visszavonult Szombathelyre, majd újra – ezúttal levélben – felszólította Horthyt a hatalom átadására. Időközben odagyűltek a királyhű arisztokraták, és az ott állomásozó katonaság is a király mellé állt. Horthy – rövid habozás után – ismét elhatárolódott a hatalom átadásától, és utasította a katonai parancsnokot, hogy távolítsa el a királyt az országból. Mivel Károly ekkor még ellene volt az erőszakos hatalomátvételnek, tudomásul vette a történteket, és visszatért Svájcba.

Másodszor október 20-án tért vissza repülőgéppel az országba. Sopronba ellenkormányt alakított: hűséges híveinek osztogatta ki a rangos címeket. 23-án Budaörsnél ütköztek meg a királyhű és a jórészt az egyetemi zászlóaljakból álló horthysta csapatok. A kormánycsapatok körül zárták a királyi katonákat, mire azok megadták magukat.

Károlyt ezután feleségével együtt a Portugáliához tartozó Madeira szigetére szállították. Az utolsó magyar király itt is halt meg 1922. április 1-jén, spanyolnáthában.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Elsőszülött gyermeke, Habsburg Ottó lett a trónörökös, de sohasem került a trónra, és végül 1961-ben egy nyilatkozatában lemondott ausztriai trónigényéről, hogy családjával beutazhasson egykori hazájába. Magyarországi trónköveteléséről sosem mondott le, mivel ezt a kommunista vezetés nem is kérte tőle. Az 1920-as, 1930-as években egészen 1944-ig, aktívan vettek részt a társadalmi és politikai életben az úgy nevezett magyar legitimisták, akik eleinte IV. Károly visszatérését támogatták, majd halála után, fiának Habsburg Ottónak a koronázását és trónraültetését.

Lapozz!

Fotó: Ferdinand Schmutzer / Wikipedia

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Rebecca De Mornay a nyolcvanas évek elején szinte egyik pillanatról a másikra vált Hollywood egyik legvonzóbb és legkeresettebb színésznőjévé, ám azóta több mint négy évtized telt el, és ma már...
Lifestyle
Újabb fontos szakaszához érkezik a Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab: ősszel egyszerre több pályázati lehetőség is megnyílik a feltörekvő és már ismert előadók és alkotók előtt. A...
Sztárok
Kilencéves józansági jubileumát ünnepli Molnár Tamás; az Anti Fitness Club egykori frontembere, elismert dalszövegíró és szólóelőadó őszinte posztban foglalta össze a függőség legyőzésének...
Sztárok
Megrázó, kegyetlen állatkínzási ügy borzolja a kedélyeket Oroszlányban, ahol egy 14 éves fiú ölhetett meg egy macskát az interneten terjedő, hírhedt „764” nevű erőszakos online hálózat hatására.
Sztárok
Sajátos stílusú, önironikus bejegyzéssel jelentkezett a közösségi oldalán Dietz Gusztáv, aki viccesen tárta a követői elé a családi házban uralkodó megváltozott állapotokat és a kedvenc kutyái...
Fashion&Beauty
Nem véletlen, hogy évről évre visszatér a rövid frizurák élmezőnyébe: kevés hajból is látványosabb formát tud varázsolni, ráadásul az arcot is egészen másképp keretezi. Most egy különösen sikkes...