Sztárok

Visszatért a Földre az űrben forgató rendező, máris a következő nagy dobásra készül

Az első film, amit az űrben rögzítettek

Yulia Peresild, az orosz színésznő, aki egy olyan orvost játszik a The Challenge című filmben, akit a nemzetközi űrállomásra küldenek, hogy megmentse egy asztronauta életét, azt mondta a forgatásról, hogy minden egyes pillanata egy nagy felfedezés volt.

A rendező elárulta, az űrállomás legénysége is csatlakozott a film elkészítéséhez saját „organikus” dialógusukkal, illetve úgy, hogy a lábánál fogva megakadályozták, hogy neki ütközzön dolgoknak a gravitáció nélküli térben. Shipenko azt mondta, az űrlátogatás olyan nagy hatással volt rá, hogy teljesen átalakította a moziról eddig benne élő képet.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Néhány jelenet, amit egy bizonyos módon elképzeltem a Földön, teljesen másképpen valósult meg… Az űrben egymással szemben lehet két ember, miközben az egyikük fejjel lefelé lebeg, a kamera pedig teljesen más síkon képes mozogni. Ez teljesen átalakítja az elképzeléseket” – fogalmazott a rendező, aki az év végéig dolgozik még a készülő filmen. A végső verzióban körülbelül 25-35 percet tesznek majd ki az űrben felvett jelenetek.

A premier időpontja egyelőre nem ismert, de már most óriási bevételre készülnek a filmet körülvevő nagy érdeklődés miatt.

The Weeknd az egész turnéját sztornózta, azt ígéri, valami sokkal különlegesebbel kárpótolja majd a rajongókat.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Utazás
Nem árt tudni, hogy mire érdemes nagyon odafigyelni, ha használt autót vásárolunk.
Sztárok
Donald Trump ezt már megcsinálta a Chelseavel is, aztán most jöttek a spanyolok a foci-vb-n.
Lifestyle
Rengeteg mozaikcsalád van ma Magyarországon, és nem árt rendbe tenni, hogyan is megy az öröklés a mostohaszülő, és a mostohagyerek között.
Sztárok
A 62 éves Lenny Kravitz fiatalokat megszégyenítő formában van: edzője most elárulta a brutális "Sixpack-módszer" kulisszatitkait.
Sztárok
Drámai vallomást tett a műsorvezető: kiderült, milyen kegyetlen szavakkal rombolták le a hitét, mielőtt megtörtént a csoda.
Sztárok
Gyökeres változások a TV2-nél: felállt az új hírműsor csapata, amelyben tapasztalt visszatérők és teljesen friss arcok is helyet kaptak.