Egészség

Magyar tudósok szerint befolyásolhatjuk az öregedést - egy módszerrel 5-6 évet fiatalodhatunk

A DNS-lánc egy irányítható rendszer

A vizsgálatok nagyon erős összefüggést találtak az életkor és a metilációs mintázat között; a metilációs mintázatból pár év pontossággal meghatározható az életkor. A kutatók azonban úgy vélik, a szoros összefüggés nem jelent feltétlen okozati kapcsolatot.

Például a fejünkön lévő ősz hajszálak aránya erősen korrelál az életkorral, de minden bizonnyal az öregedés eredménye az őszülés, nem pedig fordítva. Viszont a metilációról számos esetben bebizonyosodott, hogy úgy nevezett „epigenetikai” vezérlő funkciója van – világítottak rá. Ezért az ELTE és a Semmelweis Egyetem kutatóiban felmerült az az ötlet, hogy a metilációs „DNS-kapcsolók” állapotának optimális átbillentésével befolyásolható lenne az öregedés folyamata.

"A DNS-lánc nem egy egyszerű kapcsolótábla, ahol az egyes pozíciók egymástól függetlenül kapcsolhatók. A folyamatok egy komplex összecsatolt hálózatot alkotnak, ha az egyik átbillen, akkor egy másik is átkapcsolódhat. A kutatók elméleti eredménye rámutat, hogy a DNS-lánc egy irányítható rendszer, és legalább az elvi esélye megvan annak, hogy a testünkben zajló biológiai folyamatokat néhány évvel fiatalabbnak megfelelő metilációs állapot irányába lehessen kapcsolni" - tették hozzá.

Az első elméleti eredmények szerint a DNS-lánc metilációja egy stabil konfigurációba kapcsolható át úgy, hogy a testünk 5-6 évvel fiatalabb biológiai kornak megfelelő állapotba kerülhessen a metilációs mintázat szerint. Hogy ez az átkapcsolás valóban elvégezhető-e, azt kísérletekkel kell majd igazolni vagy cáfolni.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Az oltóanyag engedélyeztetése most kezdődik. A vakcinát 5-11 éves korú gyermekek oltására fejlesztették.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A Bikához váratlan, nem mindennapi információ juthat el - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Kabát Péter ismét útra kelt a Celeb vagyok, ments ki innen! kedvéért, ám a Kolumbiába vezető útja tartogatott némi nem várt izgalmat: az exfocistát a bogotai repülőtéren fennakadások és a hatóságok...
Sztárok
Október 17-től egy különleges, négynapos premier-eseménnyel mutatja be a TV2 a legújabb saját gyártású thriller-minisorozatát, a Keselyűt. A négyrészes széria minden szombat este, a Megasztár után...
Home&Design
A kád sokak számára a fürdőszoba egyik alapdarabja, egy apró helyiségben azonban könnyen kiderülhet, hogy túl sok értékes négyzetcentimétert foglal el. Ha már felújításon gondolkodsz, érdemes...
Sztárok
Soma Mamagésa megható és őszinte bejegyzésben emlékezett meg a 29. házassági évfordulójáról, elárulva a különleges belső sugallatokat, a szigorú szabályokat és a hosszú, boldog párkapcsolat szellemi...
Lifestyle
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási...