Ben Affleck majdnem forró csókot váltott egy hírességgel, de nem Jennifer Lopez volt az

Majdnem elcsattant egy csók Ben és Matt között

A tegnapi napon, október 14-én jelent meg világszerte Az utolsó párbaj című film, amelynek forgatókönyvét Nicole Holofcener, valamint Ben Affleck és Matt Damon írta – utóbbi kettő főszereplőként is feltűnik a brit-amerikai történelmi filmdrámában. Az alkotás árulásról és bosszúról szól, és megtörtént eseményeket dolgoz fel a 14. századi Franciaországban, ahol a nőknek az elnyomott szerepe jut – írja a cselekményről a port.hu. De nem is ez az érdekes, hanem Ben és Matt szerepe a filmben: Affleck ugyanis egy interjúban szaftos részleteket árult el a forgatókönyvről, és kiderült, hogy eredetileg olyan jelenetek is lettek volna a drámában, ahol Matt karakterének meg kellett volna csókolnia Ben karakterét. Sajnos (vagy mégsem?) ezt a jelenetet végül megváltoztatták, így nem került sor a csókra, ugyanis Matt csók helyett inkább letérdelt Ben elé a filmben. Matt egyébként a francia lovagot, Jean de Carrougest alakítja a százéves háború idején, Ben pedig Pierre d’Alencon francia grófot. A két színész utólag természetesen már viccelődött az eredeti ötleten, hogy csókolózniuk kellett volna egymással: „Ez lett volna az első csókunk a képernyőn” – mondta nevetve Matt, mire Ben hozzátette, hogy erre sajnos még várniuk kell nekik és a nézőknek is. Ridley Scott rendező volt egyébként az, aki megváltoztatta a jelenetet, amit végül le sem forgattak, ugyanis úgy gondolta, hogy ez elvonta volna a nézők figyelmét az eredeti sztoriról és mondanivalóról, amivel a két színész egyetértett.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ilyen az, amikor egy réges-régi rajongói vágyálom valósággá válik.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Donald Trump évtizedek óta következetesen azt állítja, hogy soha nem fogyaszt alkoholt, a döntése mögött pedig egy rendkívül fájdalmas családi történet húzódik.
Lifestyle
A napi tisztálkodás a modern élet egyik alapvető része, mégis egyre több kutatás utal arra, hogy a túlzásba vitt higiénia nem feltétlenül tesz jót a szervezetünknek. A Harvard Orvosi Egyetem...
Lifestyle
A krumplipucolás sokak számára a főzés legidőigényesebb és legkevésbé szeretett része, pedig egy egyszerű konyhai trükkel pillanatok alatt leegyszerűsíthető.
Lifestyle
Panikot és aggodalmat váltott ki a lakosok körében egy III. kerületi Facebook-csoportban feltűnt fotó, amely tanúsága szerint az invazív, csípős ázsiai tigrisszúnyog már Óbuda területén is megvetette...
Lifestyle
Az iskolai bántalmazás felismerése és kezelése az egyik legnehezebb szülői feladat, amely azonnali, megfontolt cselekvést és a rendelkezésre álló intézményi, valamint jogi eszközök határozott...
Sztárok
Érzelmes és meghitt fotóval köszöntötte fel Tóth Gabi a születésnapos Pápai Jocit az Instagram-oldalán, bizonyítva, hogy a korábbi közös televíziós munkák után is rendületlen a szoros baráti kötelék...