Lifestyle

Durván megalázták a lagzin, bosszúból az ifjú pár összes képét törölte az esküvői fotós

Megtagadták tőle, hogy egyen és igyon

A kutyakozmetikus egyszer csak azon kapta magát, hogy a fárasztó munka kellős közepén egyáltalán nem tud sem enni, sem inni, mivel ezt - nevetséges okokra hivatkozva - megtagadták tőle. "Azt mondták, nem hagyhatom abba azért, hogy egyek, mert fényképeznem kell; de valójában egyetlen asztalnál sem hagytak nekem helyet" - írta a Redditen a pórult járt amatőr fotós.

A kutyakozmetikus a nap folyamán természetesen egyre fáradtabbá, enerváltabbá vált, s a helyzeten a rekkenő hőség sem javított. Főszereplőnket egyszerre kínozta az éhség és a szomjúság, s lassan realizálta, élete egyik legnagyobb baklövését követte el, amikor naivan igent mondott a felkérésre. A vőlegény - látva vergődését - ultimátumot adott neki: közölte, vagy zokszó nélkül tovább fényképez, vagy nem fogják kifizetni a munkáját.

"Megkérdeztem, biztos-e benne, mire igennel válaszolt, szóval kitöröltem előtte az összes képet, amit csináltam és elindultam azzal, hogy akkor többé nem vagyok a fotósuk" - vallotta be a Redditen a botcsinálta esküvői fotós, akinek eredetileg 250 dollárt fizettek volna a munkájáért, de ő azt mondta, végül már ő perkált volna ennyit egy pohár hűs vízért, annyira kimerült a munka során.

Az ifjú pár azóta természeten nászútra utazott, de az esküvőjükről egyetlen fotó sem jelent meg a közösségi oldalukon. Amikor a kíváncsiskodók a fényképekről faggatják őket, a fiatal szerelmesek sűrű, kínos csöndbe temetkeznek. Végül is mi egyebet tehetnének?

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Fotó: 123rf

A pasas nem mindennapi módját választotta annak, hogy elbújjon a rendőrök elől. Egy gardróbban talált menedéket, de nem akárhogyan.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Az Európai Unió új csomagolási szabályozást fog bevezetni, így eltűnik a zsugorfóliás 6-os csomag.
Lifestyle
A macskák viselkedése sokszor rejtélyesnek tűnik, pedig számos szokásuknak egészen logikus magyarázata van. Ha a te cicád is rendszeresen az ágy végében, a lábadnál telepszik le éjszakára, érdemes...
Lifestyle
Különös páros keltett riadalmat a kaliforniai forgalomban: a kiérkező állatmentőt a helyszínen és az állatorvosnál is meglepetés várta.
Lifestyle
A népszerű túra-applikáció váratlan leállása miatt eltévedő három fiatal tragédiájáról már számos lap beszámolt. Megdöbbentő részletek derültek ki.
Egészség
Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.
Lifestyle
Hivatalosan is bejelentették a nyár legnagyobb hazai sporteseményét: a 15-szörös BL-győztes Real Madrid a Ferencvárossal csap össze.